Fiona & Jack

Jack & Fiona

Koncert volt a városban, az egyik kedvenc zenekaromé, és ha volt valami, amire sosem sajnáltam a pénzt, azok a koncertek voltak. Nem mondanám, hogy alapból fukar volnék... na jó, de, az vagyok. Viszont ha zenéről van szó, inkább nem eszem egy hétig semmit, csak el tudjak menni és lássam a kedvenceimet élőben. Akár a huszadik alkalommal is. Sokaknak állandó vendége voltam, még jó, hogy Chicago ilyen nagy város és gyakran járnak errefelé. Fogjuk rá.
Szokás szerint fantasztikusan éreztem magam, mint ilyenkor mindig. Senki nem nézné ki belőlem, hogy milyen hardcore módon tudok bulizni, ugyanis ez csak ilyenkor jön elő belőlem, máskor és máshol mindig csak az a néma lány vagyok ott hátul. Vagy az agresszív kismalac, aki bármelyik srácnak betöri az orrát, aki csesztetni meri. Igen, erre is volt példa. Szóval a koncert remekül telt, csak hogy visszatérjünk az eredeti témához. Miután vége lett és még dedikáltatni is tudtam, azt terveztem, hogy hazamegyek. De ebből persze nem lett semmi.
Fogalmam sincs, mi vezetett, de hogy nem az agyam, az biztos, ugyanis a kollégiummal ellentétes irányba indultam el. A lábaim vezettek és az első karaokebárba be is vittek. Hogy miért pont karaoke? Nem tudom. Csak inni akartam. Persze még egy évvel a legális korhatár alatt voltam, de mindig jóval többnek néztek annál, amennyi voltam, így ezúttal sem okozott nehézséget, hogy szerezzek egy pohár whisky-kólát. Vagy többet.
A pultnál ücsörögtem és a vázlatfüzetet lapozgattam, amit mindig magamnál hordtam, bárhová is mentem. Nem tudtam nélküle kitenni a lábam a lakásból, teljesen hozzám volt nőve. A legrandomabb helyeken is képes voltam nekiállni rajzolni. Arra pedig igyekeztem oda sem figyelni, hogy milyen gyatra önjelölt énekeseink voltak a háttérben. Kivéve akkor, amikor a hirtelen jött, rövid csend után egy másik hang szólalt meg. Nem tudtam nem felkapni rá a fejem. Ha valaki annyit hallgat zenét mint én, első hangból megismer bárkit és bármit. És mit látnak szemeim... Hát éppen erre sem számítottam.
A táskámba dobtam a füzetet és a poharamat felkapva előrébb mentem a színpadszerű valami felé. Ez nagyon váratlanul ért, de kár lenne tagadnom, hogy tetszett.

Jack & Fiona

Komolyan mondom, még ezt a botrányt is szívesen meghallgattam tőle. Már csak a groteszksége miatt is, remekül szórakoztam rajta. Más talán nem találta olyan viccesnek, hogy egy csomószor elcsúszott és szinte azt sem tudta, mit énekel, de én nagyon jót nevettem rajta. Elhatároztam, hogy ezt a jelenetet otthon fel fogom rajzolni egy gyors vázlatként, mondjuk rögtön, amikor hazaérek. Addig még friss az emlék, tudni fogom a részleteket is. Már ha a whisky engedi. Talán, ha nem iszom többet... Á, ez úgysem fog megtörténni.
Nagyon lelkesen tapsoltam azzal a néhány másik emberrel, aki odafigyelt, amikor Jack Walker leevickélt a színpadról. Kár lenne tagadnom, hogy mennyire boldog voltam, hogy láthatom, még akkor is, ha láthatóan nem volt beszámítható állapotban. Még egy pár pillanatig őt néztem, aztán amikor megláttam, hogy kiszúrt engem, valami úton-módon, elkaptam a fejemet és előkotortam a zsebemből a telefonomat, mintha azt nézegetném. Legalább azt is megállapíthattam, hogy le fog merülni az akkumlátorom, a kollégiumban rögtön fel kell raknom töltőre. Nem mintha sokan keresnének.
Nagyon meglepődtem ezek után, amikor megállt mellettem, és még hozzám is szólt. néhány másodpercig csak bambán néztem rá, aztán gyorsan összeszedtem magam, nem akartam pont előtte beégni és nyomoréknak tűnni. Nagyon kínos lett volna.
- Versenyezhetünk, de akkor biztos te fogsz nyerni. Láttam rajtad, mennyire nagy fanboy vagy, esélyem se lenne ellened. -Próbáltam szellemesnek tűnni, nem tudom, mennyire jött össze.
Nem tudtam elképzelni, hogy mit akarhat tőlem. Pont tőlem, akinek a szociális érzéke kimerül abban, hogy ha valaki tüsszent, azt mondom neki, hogy boldog szülinapot. Aztán megértettem. Ó igen, hát hogy is nem gondoltam erre? Az egyetem legelső évében, de még a középiskola utolsójában is folyton próbáltak rám akaszkodni a fiúk. Jó, inkább csak bepróbálkoztak néha-néha, de amikor rájöttek, hogy két szép szó után nem fognak engem ágyba vinni, feladták. Jobban is tették, nem voltam ribanc. Nem tudtam, hogy örülnöm kéne, amiért Jack is most rám talált, vagy el kéne szontyolodnom, hogy csak emiatt.
Várj. Mondanom is kéne valamit. Itt állok kukán és semmit nem tudok kinyögni. De kellemetlen...

Jack & Fiona

Én is rajongójuk voltam (erőteljesen), de sosem lettem volna képes visítozni meg egyéb hasonló dolgokat ellőni előttük, amivel ilyen szinten megaláztam volna magamat. Ki nem állhattam az ilyen embereket, annyira irritálóak és lőnivalóak voltak, még nekem is, hát még akkor annak, akit megtisztelnek a rajongásukkal... Ilyenkor borzasztóan tudtam sajnálni szegény kedvenceimet. De azt azért kár lenne tagadnom, hogy én is tudtam olvadozni az aranyos képeiken. Meg hogy most is nagyon jól szórakoztam a színpadon nyújtott teljesítményén. Na nem mintha gyatra lett volna...
- Tényleg olyan justinos vagy. Igen, igen, kiköpött Justin. Remekül állna neked, szerintem össze is kellene állnotok egy duett erejére. -Szerintem elsírtam volna magam, ha azt meglátom. Nagyon illúzióromboló lett volna.
Tényleg nem sok hasonlóság volt kettejük között. Szerencsére.
- Tényleg azok. Nem is tudom, mit keresnek rajta a táskámon, csak meggyalázom magam ezzel -pillantottam le a táskámra. -Főleg az ott. Most mondd meg milyen kecskefeje van -mutattam az egyik Pioneers jelvényre, amin az ő feje virított, ott fekete hajjal.
Egyébként nem zavart annyira, hogy be van állva. Talán kicsinyes volt tőlem, hogy így álltam hozzá, de még ennyi is boldoggá tett, hiszen beszélgethettem vele. Te jó isten, én Jack Walkerrel beszélgetek... Csak most esett le igazán, hogy ez mennyire... És nocsak, mekkora álszent vagyok. Mélyen legbelül úgy fest bennem is megszületik egy-egy fangörcs.
A buszokat meg ki nem utálja?

Jack & Fiona

Őszintén szólva, nagyon megrémültem volna, ha meglátom őket egy színpadon Kanada szégyenével. Valószínűleg soha többet nem tudtam volna úgy nézni rájuk, ahogy eddig tettem, pedig a The Pioneers talán az egyik legnagyobb kedvencem volt, ami nálam elég nagy dicséret. Rengeteg zenekart imádtam.
- A tánctudásotokat ismerve biztosan fantasztikus előadás lesz belőle -bólogattam nagyokat. Na igen, akadt rá példa, hogy ott ültem a kollégiumban a laptopom előtt és koncertfelvételeket néztem órákon keresztül. Ők ketten Joey Bradleyvel nagyon érdekes mozgáskultúrával voltak megáldva. Egy élmény volt nézni őket. Kár, hogy még nem jutottam el én magam is koncertjükre, ami elég kellemetlen, tekintve, hogy más városból érkező zenekarokat akár többször is láttam. Ironikus kissé.
Muszáj volt nevetnem, amikor olyan fejet vágott mint a kitűzőn. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy ugyanazt csinálja, fejből tudtam, hogy melyik kitűzőmön ki milyen fejet vág. Ez biztosan nem egészen normális. Annyira nem érdekel, hogy ezzel többet foglalkozzak. Amiről nem tud, az úgysem fáj neki, és mindezek ellenére nem vagyok egy rémisztő fangirl. Csak egy normális fangirl, az még teljesen belefér.
- Tényleg egy hatalmas paraszt, nem is tudom, mit keres egy ilyen ember a táskámon... Egyébként Fiona vagyok. -A koromat inkább nem közöltem vele. Persze nem voltam tizenéves kislány, de még mindig várnom kellett volna egy évet, hogy itt lehessek és legálisan ihassak. Nem úgy tűnt, hogy őt ez különösebben foglalkoztatta volna, de inkább mentem biztosra.
Ami azt illeti, nekem fel sem tűnt igazán, hogy mennyire nem frappáns és zseniális a mondata. Én sem tudtam rendesen kommunikálni, sőt, a szociális buktatók mintapéldánya voltam. Semmivel sem voltam jobb nála. Nekem nem tűnt fel, hogy a szövegei másoknak akár gázak is lehetnek. Nekem nem voltak azok.

Jack & Fiona

Na jó, az a hullámzás egyenesen rémisztő volt... Úgy nézett ki, mint egy nagy zselé, amit megrázott az áram, ez a hasonlat pedig csak még inkább sírásközelbe taszított. Láttam én már borzasztó táncmozdulatot, de ez eddig mindent felülmúlt. Még úgy is, hogy róla volt szó.
- Hát azt látom -pislogtam nagyokat. Tényleg sokkoló látvány volt.
Ki nem állhattam azokat a kezdő kisribancokat, és nem csak azért, mert a kedvenc zenekaraim tagjaira másztak rá. Ennyire nem voltam féltékeny típus, meg amúgy is, az elég furcsa lenne, ha pont emiatt utálnám őket. Azzal nem lennék különb náluk semmivel. Egyszerűen azért utáltam őket, mert ilyenek voltak. Ennyi. Nem bírtam elviselni, ha valaki már tizenöt-hat évesen így kelleti magát és szinte könyörög, hogy valaki megfarkallja. Én húsz éves voltam és még egy pasim sem volt, ezt pedig egyáltalán nem szégyelltem. Jó, talán furcsa dolog, de kicsit sem éreztem úgy, hogy kevesebb lennék tőle és ne lenne teljes az életem, csak azért mert nincsen egy férfi az oldalamon. És amúgy is, az összes tizennyolc-húsz éves srác idegesítő volt és elviselhetetlen. Nem hiányoztak az életemből.
Már előre éreztem, hogy a nevemből arra a rajzfilmre fog asszociálni. Mindig, mindenki ezt tette, én pedig már ahhoz is untam, hogy a szememet forgassam és meggyötörten sóhajtsak. Azért neki megeresztettem egy mosolyt.
- Hát igen, vörös sem vagyok, meg szerencsére zöld sem. -Az még undorító is lenne. -A hercegnő egy whiskey-kólát kér, ha szabad.
Követtem a pulthoz. Valamiért most nem éreztem, hogy mennyire abszurd ez a helyzet. Együtt iszogatok a The Pioneers frontemberével? Na neee... Majd ha holnapra teljesen kijózanodom, el sem fogom hinni, hogy ez tényleg megtörtént.

Jack & Fiona

Mindegyiknek megvolt a maga problémája, ez egyértelmű. Másképp senki nem válna ilyenné, habár lehet, erre is könnyen rá lehetne cáfolni. Ahogy az eredeti állításra is. Gyakorlatilag mindenre rá lehet cáfolni. Mindegy. Ellenpéldának itt voltam én, nekem is voltak problémáim korábban, de egyszer sem éreztem úgy, hogy azzal többre mennék, ha köldökig kivágott pólóban illegetem magam híres zenészek előtt és mindenkivel megdugatom magam. Ez még az eleve alacsony szinteken lévő magabiztosságom maradékát is elvinné magával.
- Nem értem, miért szereti a legtöbb nő a színes és undorítóan édes koktélokat. Szerintem gusztustalanok, a long drinkek sokkal finomabbak. -Nagyon szerettem a whisky-kólát, és elvileg gyömbérrel is finom volt. Hm, lehet majd azt is kipróbálom.
Eredetileg nem állt szándékomban leinni magam, amikor este elindultam kifelé a kollégiumról. Csak egy kis szabad levegőre volt szükségem, nem töménytelen mennyiségű piára a szervezetemben. És most mégis itt vagyok... Részegen üldögélek egy kocsmában Jack Walkerrel, az utolsó adag piámat már meg sem tudtam inni, ott ült érintetlenül a pulton. Éreztem, hogy még egy, és mindent összehányok.
- Oké, mehetünk, csak ne hányj le. -Akkor szerintem még el is sírtam volna magam, legyek bármilyen részeg.
Leugrottam a bárszékről, de a földet éréskor rá kellett jönnöm, hogy nagyon ostoba ötlet volt egy ilyen óvatlan mozdulat. Automatikusan megragadtam a hozzám legközelebb eső dolgot, ami éppenséggel Jack karja volt, hogy megtartsam az egyensúlyomat.
- Azt hiszem, kicsit gömbölyű lett a cipőm talpa -nevettem fel.

Jack & Fiona

Pfuj, ki nem próbáltam volna, szerintem a gyomrom nem is bírta volna a szénsavas, higított alkoholt, azonnal visszaküldte volna a feladóhoz. Gusztustalan. Mondjuk ehhez az is közrejátszhat, hogy nem vagyok egy gyakorlott és képzett ivó, azt hiszem, még sosem voltam olyan részeg mint most. Eddig tényleg nem ittam le magam ennyire, de talán még ehhez közeli állapotba sem. Biztos azért, mert eddig nem volt kivel.
- Ez igazán megnyugtat. Nem leszek félig emésztett sárgarépa áldozata. -Ez kimondva még undorítóbban hangzott mint a fejemben, pedig ott sem volt csinos.
Az én beszédem valahogy nem volt olyan szépen artikulált mint általában. Kissé összeakadt a nyelvem és nem is tudtam rendesen irányítani a szavaimat. Persze lehetett volna ennél rosszabb is, azt hiszem, még így is egészen jól bírtam. Kicsit kiestek a kisagy funkciói az alkohol hatására. Richie bá most nagyon büszke lenne rám...
- Dehogynem, mindenkinek ezt fogom mondani, még a sajtósokkal is beszélek. Tele lesznek az újságok a fejeddel, hogy leitattál egy ártatlan kiskorút. -Ha nagyon gonosz lettem volna, még valami megkéselős vagy megerőszakolós szöveget is hozzáteszek, de szerencsére nem voltam gonosz. Ennyire biztos nem.
Nekem valahogy nem segített az oxigéndús levegő, csak még jobban megszédültem tőle. Ez normális? Akkor már biztos az volt, amikor végre hozzászoktam és egy egészen kicsit észhez térített. Sajnos tényleg csak nagyon kicsit.
- Úristen, abba szerintem még bele is halnék... -Na jó, ez talán túlzás volt. -Vissza kéne mennem a kollégiumba. -Ez is csak most esett le, hogy már elég késő van ahhoz, hogy ilyen állapotban Chicago utcáin sétálgassak. Nem a legbiztonságosabb.

Jack & Fiona

- Akkor gondolom fütyülni sem tudsz. -Szerintem ez nagyon vicces volt, de valamiért még én sem nevettem. Lehet, a stand-up comedy az én műfajom és nem a képzőművészet. Minden bizonnyal én lennék Chicago legtehetségtelenebb komikusa.
Persze, hogy nem tettem volna meg. Engem az ilyen nem éltetett, nem volt szükségem a média figyelmére. Sőt, semmilyen figyelemre, nagyon jól megvoltam én a háttérbe húzódva. Úgyhogy tényleg nem kellett attól félnie, hogy feldobom őt a rendőrségen vagy az egyik újságnál, esetleg a helyi tévéadókat felhívom. Soha többet nem bírnék tükörbe nézni utána.
- Pontosan olyan ártatlan vagy mint Osama Bin Laden. -Na jó, talán mégis egy kicsit gonosz vagyok.
Bizonytalanul pillantottam rá. Hogy nála töltsem az éjszakát? Miért ajánlana fel ilyet? Ilyen állapotban nem sokat udtam ezen gondolkodni és választási lehetőségem sem sok akadt, valószínűleg haza sem jutottam volna egészben. Legfeljebb darabokban. Vagy egy árokban is végezhettem volna megerőszakolva és agyonverve. Kellemetlen.
- Biztos vagy benne? -kérdeztem vissza, biztos ami biztos. Nem akartam a nyakán lógni, eszemben sem volt, hogy zavarjam őt.

Jack & Fiona

Ezek szerint mi nagyon jól meglettünk volna Yoyóval. Csak minket nem tudott volna elviselni senki, pontosabban a humorunkat nem. Pedig szerintem zseniális volt. Lehetett volna jobb, azt elismerem, meg azt is, hogy a legtöbben nem értékelték a favicceket, de nekem még így is nagyon tetszett. Igenis humoros vagyok.
- Fütyülni jó dolog. A sárgarépa meg finom. Nem értem, hogy nem lehet szeretni. Jó, nyersen nem olyan ízletes és baromi száraz, de mondjuk levesben isteni. -Tegyük hozzá, hogy én nagyon nem voltam válogatós. Tényleg bármit megettem, amit letettek elém az asztalra. Muszáj volt, anyám semmire sem volt alkalmas, a főzés pedig ezek között is dobogós volt. Mindig azt ettem, amit kaptam, még a legundorítóbb moslékokat is leküzdöttem. Most már legalább válogathattam. Mindenesetre nem a sárgarépától kezdtem el először öklendezni.
Osama Bin Ladennél tényleg nem volt rosszabb. Az azért elég kemény lett volna, pláne, hogy nem egy maffiózóról volt szó, hanem egy zenészről. Még akkor is, ha tiszta, mennyire elzüllött egy zenész. Bin Ladennek a nyomába sem érhetett - szerencsére, főleg az enyémre.
- Persze, hogy sértegetlek, én ebből élek. -Nyilvánvalóan ez sem volt igaz. Az ilyen megjegyzéseim csak ártatlan viccelődések voltak, senkit sem sértettem meg szándékosan és tudatosan.
Nem éreztem furcsának az ajánlatát, ebbe konkrétan bele sem gondoltam. Csak őt nem akartam zavarni, elvégre az otthona az mindenkinek a saját privát kis kuckója. Sokan nem szeretik, ha oda valaki beteszi a lábát, például én is utáltam. Ez volt az egyetlen, ami aggasztott.
- Hát... te tudod -vonogattam a vállam. Nem sok energiám volt ellenkezni.

Jack & Fiona

Valószínűleg én is hasonlóan tettem volna, ha nekem van gyerekem. Semmiképpen sem akartam volna, hogy olyan élete legyen mint amilyen nekem volt, pedig én még nem is voltam egy kifejezetten hányattatott sorsú kölyök. A szüleim leszartak, nem volt senkim, de nem történt semmi kiemelkedően extra az életemben, sok más ember nőtt fel hasonló körülmények között, értelemszerűen nem én voltam az egyetlen. Mégsem akartam volna, hogy az én gyerekem így járjon. Az biztos, hogy a hátamon is elcipeltem volna a világ végére, ha arra lenne szüksége. De ezen majd ráérek akkor gondolkodni, amikor lesz gyerekem, egyelőre pedig ilyen még szóba sem jött.
Mondanám, hogy megértem, milyen így élni az iskolában, de az elég álszent lenne tőlem. Persze, nem voltak barátaim, folyton egyedül mászkáltam mindenhová és a tanáraimmal többet kommunikáltam mint az osztálytársaimmal. Bántani sem bántottak, csak az első évben próbálkoztak be vele, aztán valahogy ráuntak. Biztosan találtak jobb célpontot, nem tudom. Azt tudtam, milyen kívülállónak lenni és magányosnak, de arról semmi tapasztalatom nem volt, hogy az milyen, amikor rád szállnak. Nagy szerencsémre, pedig én is tökéletes alany lehettem volna erre.
Soha nem utáltam ennyire a lépcsőket mint most. A koliban legalább lift volt, ha már más nem. Furcsamód csak egyszer vagy kétszer estem majdnem orra, a korlát mellett nem is tűnt annyira nehéznek felvonszolni magam a századik emeletre. Vagy nem is a századik volt? Nekem annak tűnt.
A lakásba belépve azonnal megakadt a szemem a gitárokon. Művészlélek voltam, amibe nem csak a rajzolás tartozott bele, mint sok más "művészlelkű fiatalnak". A zenét is hasonlóan imádtam, még én magam is próbálkoztam régebben a zenéléssel, de hamar letettem róla a ceruzák és ecsetek kedvéért. Ó, és persze fülhallgató nélkül ki sem tettem volna a lábam az utcára, meg havonta minimum egyszer elmentem egy koncertre. De ez már igazán mellékes.
- Nem szokásom rongálni, biztos fel is jelentenél vandalizmusért. -A kanapéhoz támolyogtam és leültem rá az egyik elektromos gitár mellé. Ott még volt egy kis szabad hely. Nem otthon voltam, semmihez nem akartam hozzányúlni.
A kisasztalról felvettem egy kottát, de amikor a hangjegyek táncra perdültek a szemem előtt, rájöttem, hogy ez nagyon is felesleges mozdulat volt.

Jack & Fiona

Sajnos az senkit nem érdekel, hogy ki mit csinált előtte vagy utána. Ha téged kapnak el, te viszed el a balhét mindenki helyett, ha egyedül vagy és mindenki ellened hazudik, akkor is te viszed el a balhét. Kövezzen meg bárki, de van egy olyan érzésem, hogy a politikában ez pontosan ugyanígy működik. Elég sok Kártyavárat néztem már ahhoz, hogy ezt a következtetést levonhassam. Remélhetőleg nem hazugság az egész, az igazán lelombozna. Lényeg a lényeg, a gyenge és akit nem támogatnak, minden küzdelemben esélytelenül indul. Talán Jackkel is éppen ez történt.
Alapvetően jó voltam lépcsőzésben, tekintve, hogy az egyetemen sokszor nem volt időm megvárni a liftet, hogy le- vagy felérjen, olyankor pedig szednem kellett a lábam, ha nem akartam elkésni az előadásról vagy a gyakorlatról. Nem mindig tudtam jól beidőzíteni az indulást és az érkezést. Ez viszont az életről is lehozott. Talán pont emiatt láttam a kottát is sétálni. Egy gyors fejrázás és pár mély levegő után máris jobb lett valamivel.
- Nagyon kíváncsi leszek rá -mosolyogtam rá. -Már nagyon vártam az új albumotokat, a többi kedvencem mind nemrég adott ki újat, úgyhogy ők pihiznek. Ami nagyon elszomorít, mert így még koncertekre sem tudok menni. Vagyis tudok, csak nem annyit.
Visszaraktam az asztalra a kottát, és ekkor szúrtam ki azt a kis csomagot az asztalon. Pillanatnyi tétovázás után megfogtam az egyik sarkát és felemeltem, persze úgy, hogy ne borítsam ki. Voltam én már nyakig lisztes... Jó, ez nem liszt volt, de hasonló állagú.
- Hű. Gondolom, ez nem éppen porcukor. -Költői kérdés volt, tisztában voltam vele, hogy mit tartok a kezemben. Nem használtam ilyeneket soha, de tudtam, hogy néznek ki.

Jack & Fiona

Én egyértelműen odáig voltam értük. Nem is értem, hogy gondolhatja azt, hogy amit csinál, az rossz. Sok rosszat láttam én már életemben (például Justin Bieber, ha már az előbb róla volt szó), de ez messze nem volt az. A The Pioneers tényleg valami volt, végig nagybetűkkel.
- Bébiszitter? Én is vállaltam már gyerekfelügyeletet, hogy legyen miből kifizessem az albérletet meg a kolit, és nagyon sok egyetemista van ezzel így. A legtöbben pedig rendesen el is végzik a munkájukat, mert később is szeretnének pénzt kapni. Nem lenne nehéz találnod valakit. -Azt nem tettem hozzá, hogy sokan még így is utálták, hogy erre kényszerültek. Én nem voltam így vele, csak egy család volt, amit otthagytam, mert olyan szinten kikészültem a kölyöktől, hogy legszívesebben a falhoz kentem volna. Bűnrossz egy gyerek volt.
Hagytam, hogy kivegye a tasakot a kezemből, nem is lett volna okom ellenkezni. Nem akartam felnyomni érte, abból én is rosszul jöttem volna ki, meg amúgy is. A kokain látványa nem töltött el undorral vagy megvetéssel, inkább valamiféle aggodalmat, vagy hasonlót éreztem. Mert láttam, hogy ez így nagyon nem jó, hogy ennek még súlyos követezményei lehetnek.
- Nem fogom elmondani senkinek -ráztam meg a fejem. -De... biztos vagy benne, hogy ez a jó megoldás? Mármint nem akarom most a pszichomókust játszani vagy ilyesmi... -Nem igazán tudtam, mit mondhatnék, de abban biztos voltam, hogy nem szeretném csak úgy szó nélkül hagyni és elfelejteni az egészet.

Jack & Fiona

Mást viszont nem nagyon tehetett. Nem tudtam, milyen barátai vannak vagy hogy mennyi, de az interjúkból és hasonlókból úgy vettem le, hogy ő főleg a zenekarja tagjait tartja közeli barátainak. Rájuk pedig turnék alatt igen nehezen bízta volna a kislányt, tekintve, hogy ugyanott voltak, ahol ő. Bármennyire nem szerette az ilyet, valószínűleg muszáj lesz neki felfogadni valakit mellé. Nehéz egyedül gyereket nevelni.
- Biztos találsz majd valakit, aki beválik hosszútávon is. Ki tudja, talán még a lányod is nagyon meg fogja szeretni. Bármi kisülhet belőle, még a legjobb is.
Persze, hogy aggódtam érte. A zenéjének hála közelebb éreztem őt magamhoz bárkinél, még a saját szüleimnél is. Főleg náluk. A zenekara, sok másikkal karöltve, rengeteget segített nekem mindenben. Nem hiszem, hogy zene nélkül sokszor bírtam volna tovább. Gyenge voltam, igen, rohadtul gyenge, de ők erőt adtak. Úgy éreztem, ezt minimum ilyen formában viszonoznom kell, ha már itt áll előttem a lehetőség.
- Honnan veszed, hogy rosszabb lenne? Lehet, nagyon sokat segítene, nem tudhatod. És ott vannak a barátaid is, biztosan nem hagynának ott, ha segítséget kérsz tőlük. Vagy a kislányod, már érte érdemes lenne megpróbálkoznod vele. Elhiszem, hogy egyedül nem megy, de nem is kell egyedül végigcsinálnod. -Egyre szarabbul jöttem ki a saját mondandómból. Minden kusza lett és érthetetlen. Pedig én csak segíteni akartam, mindennél jobban.
- Nem kérek semmit -ráztam meg a fejem. -Ha bármi érintkezésbe kerül a gyomrommal, akkor vagy a mosdóban kötök ki, vagy a detoxban. -Harmadik lehetőség nem volt.

Jack & Fiona

Tényleg nem értettem, hogy milyen, talán jobb is, hogy nem tettem, nem is akartam volna megtudni, milyen így élni. De ez nem tántorított vissza attól, hogy megpróbáljak segíteni vagy valami. Mindig, mindent meg lehet oldani valahogy, csak akarni kell és találni valamit vagy valakit, ami szinten tartja és amibe kapaszkodni tud. Félek, hogy ez itt még nem volt meg, egyik fele sem. Talán majd ez is sikerülni fog.
- Biztos meg lehet úgy oldani, hogy ne kavarjon nagy port. El lehet sikálni bármit -ingattam a fejem. -Ha tényleg a barátod, akkor bármilyen helyzetben támaszkodhatsz rá. Ennek így kell lennie. Mégis kire számíthat az ember, ha már a barátaira sem?
Csendben vártam, amíg kiment a konyhába vízért, aztán azt is szó nélkül figyeltem, ahogy leült mellém és a kezembe nyomta a lemezeit. Nem kellett sokat válogatnom, az elsők között találtam egy Foo Fighters albumot, mégpedig az egyik kedvencemet. Nem volt kérdéses, hogy azt fogom odaadni neki.
Megvártam, amíg berakja és elindítja, aztán amint visszafordult felém, hirtelen megöleltem. Nem nekem volt szeretethiányom, csak már tényleg nem tudtam mit kezdeni a kokaino dologgal. Kifogytam az ötletekből és nem akartam ismételgetni magamat, mert az egy idő után nagyon unalmas lenne. Egy ölelés pedig sokat tud tenni a jó ügy érdekében.

Jack & Fiona

Furcsa, hogy így vélekedik ezekről a dolgokról. Persze kívülállóként könnyű jártatni a számat, ha a helyében lettem volna, valószínűleg én sem kérek segítséget. Nem is hiúságból, hanem puszta mártírságból. Ha valakinek vannak problémái, márpedig mindenkinek vannak, akkor egész biztosan nem fogom még a sajátommal is zaklatni őket. Hát igen, van értelme annak, amit mondott. Csak én nem tudtam dűlőre jutni afelett, hogy mi lenne a legjobb, ha álszent módon hülyeségeket mondok neki, amiket "én is megtennék", vagy ha csak próbálok együttérző lenni vele. Túl részeg vagyok még ehhez.
- Biztos lehetsz benne, hogy nálam biztonságban van a titkod. -Ez nagyon rajzfilmesen hangzott, ennek ellenére teljesen komolyan gondoltam.
Tudtam, hogy váratlanul fogja érni az ölelésem, elvégre nem volt semmi előzménye vagy bármi rávezetés - habár nem tudom, az valójában hogy nézne ki. Amikor pedig visszaölelt... egy pillanatra a sírás kerülgetett. Olyan fáradtság, szomorúság és elhagyatottság áradt belőle, hogy olyat én még sosem láttam. Mintha egy lelkileg teljesen összetört kisfiút tartottam volna a kezeim között, és talán ez így is volt. Automatikusan a hátát kezdtem simogatni, úgy éreztem, most ez lenne a helyes. A világ minden súlyát a vállamon éreztem a fejével együtt.
Nem tudtam hová tenni azt a fél mondatot, de tényleg nem hagyott időt, hogy eljusson a tudatomig. Ezúttal pedig rajtam volt a sor, hogy megdöbbenjek. És nem csak a helyzet abszurditásán, hanem azon is, hogy gyakorlatilag most csókolt meg férfi életemben először. Ez pedig annyira groteszk, hogy arra már nem találok rendes kifejezést sem. De hagytam magam, sőt, kissé tétován vissza is csókoltam, vagy valami ilyesmi. Az alkohol lebutított, nem gondolkodtam, nem tudtam, hogy most nem ez a helyes lépés.

Jack & Fiona

Az ember részegen könnyedén elveszíti a józan ítélőképességét, ahogy az velem is megtörtént, ezek szerint pedig vele is. De persze nem lep meg, amennyit ittunk ma, még az a csoda, hogy erre képesek voltunk. Na jó, ez elég természetes viselkedés, bármelyik normális ösztönökkel rendelkező ember meg tudja csinálni. Ez nem hangzik túl biztatóan.
Hát pedig én is hasonlóan nyomorék voltam. Kár lenne tagadnom, hogy akadt egy-kettő, aki bepróbálkozott nálam az egyetem első évében, de mindegyiket lekoptattam. Nem voltak az eseteim, nem maradtunk volna meg egymás mellett hosszú távon. És nem olyan típusúak voltak, akikben teljes mértékben megbíztam volna, márpedig nekem a bizalom kulcsfontosságú volt. Hogy akkor ez most micsoda? Azt még én sem tudom.
Hagytam magam, egyetlen mozdulatot sem tettem annak érdekében, hogy távolabb tartsam magamtól. Nem zavart, hogy közelebb húzott, sőt, gyakorlatilag semmi sem zavart. Ez az egész teljesen új volt nekem és noha józanon is szerettem a kihívásokat, úgy mindent többször is megfontoltam, mielőtt megtettem volna. Most viszont erről szó sem lehetett, az agyam gyakorlatilag vegetatív állapotba váltott, nem sokkal többre voltam képes mint egy csimpánz.
Óvatosan az arcára tettem a kezem. Talán meg akartam nyugtatni, hogy én most itt vagyok és nem megyek sehová. Talán... Mi ez a sok talán? Mégis ki a faszt érdekel?

Jack & Fiona

Mindennek éreztem jelenleg a helyzetet, csak kihasználásnak sem. Két ember, aki ösztönből cselekedik, ennyi. Már nem voltam olyan állapotban, hogy normálisan tudjak gondolni bármire is, hogy olyan döntést hozzak, amilyet kell és hogy úgy lássam a dolgokat, ahogy azok valóban voltak. Szomorú, hogy milyen szintre jutnak el az emberek. Köztük én is.
Ahogy eldőltünk a kanapén, az egyik sörösdoboz beleállt az oldalamba. Nem volt túl kellemes érzés, de az a helyzet, hogy nem voltam olyan pózban, ahonnan el tudtam volna távolítani azt a szart magam alól. Ficeregtem egy darabig, de az sem segített, nem volt kényelmes. A gyűrődő papír hangjától pedig csak rosszul lettem. Mindig olyan érzés volt, mintha egy rajzom rongálódott volna meg, amire viszont nagyon érzékeny voltam.
- Oké -bólintottam Jack ajánlatára, egyre kevésbé tétovázva, amit nem tudtam hová tenni. Normális esetben itt azonnal elvörösödtem volna, de nem most. Vagyis... igazából lehet, elvörösödtem most is, csak a sok alkoholtól már eleve ki volt pirulva az arcom, így nem láttam semmi változást.
Az normális, ha nem akar múlni a pia hatása? Sőt, egyre nagyobb köd volt az agyamon és mintha percről percre egyre részegebb lettem volna. Nem, ennek biztosan nem így kell lennie. Ki tudja, talán mégis. Kit érdekel?
Felálltam a kanapéról, kissé imbolyogva, de sikerült megállnom a lábamon. Ez már egy félsiker.

Jack & Fiona

Nem voltam abban az állapotban, hogy ellenkezni tudjak. Normális esetben biztosan nem hagytam volna, hogy rám másszon, legyen bármennyire könnyen leállítható, most viszont messze nem voltam józan. Jóformán fel sem fogtam, hogy mit csinálunk most, és hogy ez hová fog vezetni, reggel pedig rám fog férni egy kis magyarázat, mert biztosan el fogok felejteni mindent. Ami még ennél is rosszabb.
Szorosan kapaszkodtam Jackbe, nem akartam elesni. A tehetetlenséget még így is utáltam, és hogy nem voltam ura a saját testemnek. Nagyon zavart volna, ha elesek, úgyhogy nem is voltam hajlandó elengedni Jack pólóját, amit görcsösen markoltam a támaszték érdekében.
Biztos lehet benne, hogy nem így terveztem semmit. Eredetileg úgy volt, hogy kimegyek, iszom egy-két pohárral, és még teljesen öntudatomnál léve szépen hazamegyek a kollégiumba és alszom egy jó nagyot. Ez úgy a "kimegyek" után már véget ért, amint összefutottam Jack Walkerrel a kocsmában, lemondhattam a terveimről. Megbántam volna? Most még nem, sőt, kíváncsian és értelemszerűen izgatottan vártam a továbbiakat. Hogy reggel mi lesz, az még elválik, de a fejemet tenném rá, hogy nem fogom ennyire jó mókának találni. Biztos vagyok benne, hogy meg fog környékezni az ablakon való kiugrás gondolata.
Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, jó puha volt, ezerszer jobb mint a nyikorgó kollégiumi borzalmak. Végigsimítottam Jack haján, olyan kis puha volt.

Jack & Fiona

Az senkit nem érdekelt, hogy honnan származik ez a lelkesedés, csak volt, nem kellett hozzá több. Mintha lett volna egy pszichológiai előadás az egyetemen, ahová betévedtem, ott pont ilyesmikről volt szó. Meg hogy az ember automatikusan felveszi a beszélgetőpartnere testtartását, viselkedését, szóhasználatát, ilyesmi, főleg aki nagyon vevő rá. Több nem igazán ragadt meg, de erről volt szó, az biztos.
Persze, hogy nem szóltam, okom sem volt, hogy szóljak. Meg igazából eszembe sem jutott, hogy utoljára csecsemőkoromban, pelenkázás közben ért hozzám bárki, aki nem én voltam. Mégis miért agyaltam volna most ezen? Vagy bármi máson, mindegy. Majd ha észhez térek, minden eszembe fog jutni, akkor viszont már mindegy lesz.
Persze, hogy nagyon tetszett a haja. Mondjuk én hajfetisiszta voltam, erre már akkor rájöttem, amikor egyszer egy egész napon keresztül csak hajakat rajzoltam, sokszor arcok nélkül. Nem is kérdés, hogy most is rögtön a hajába túrtam, amikor lehetőség adódott rá. Ilyenkor derült ki igazán, hogy milyen furcsa szokásaim vannak, amikor minden gátlásomat elhagytam és bármire képes voltam. Lehet, hogy nimfomán is vagyok? Hm.
Gondolkodás nélkül visszacsókoltam, a kezeimet a mellkasára csúsztattam. Tapasztalatot nem szereztem a részegséggel, így hiába voltam vehető a dologra, azt nem tudtam, mit kéne most kezdenem. Így nem sokkal segítettem Jacket előre.

Jack & Fiona

Én mindig sokat adtam a külsőségekre, részletekbe menően sokat. Nyilván a művészet miatt érdekelt ennyire, hogy pont úgy tudjak rajzolni, ahogy én szeretnék, az aprólékosság híve voltam, így alakult ki a saját, egyedi művészi stílusom is. Akár egy szemzuggal is el tudam szórakozni nagyon sokáig, ha éppen nem voltam megelégedve vele. Így nem meglepő módon nekem minden egyes hajszál számított, hogy merre és hogyan áll, a saját fejemen meg főleg. Ha valami nem stimmelt, nem voltam hajlandó kitenni a lábam az utcára. Ez biztos nem egészen normális, de üsse kő, ennyi kreténség még nekem is belefér. A többi mellé biztosan.
Nagyon kínos lett volna, ha nem tud így mit kezdeni a helyzettel vagy észreveszi a passzivitásomat. Az valószínűleg az egészne azonnal véget vetett volna, mert vagy magától jön rá a helyzetre, vagy rákérdez és akkor nekem kell elmondanom. Egyik sem tetszett túlzottan, már csak a kellemetlenségük miatt sem.
A tetoválásaira csak egy pillantást vetettem, nem voltak olyan fényviszonyok, hogy rendesen lássam őket és a figyelmemet sem ez kötötte le. De az a zöldség (vagy az avokádó gyümölcs? hm) azonnal a szemem elé akadt. Nem kérdeztem semmit, gondoltam, majd reggel emlékezni fogok rá, akkor majd megjegyzem. Aha, hogyne.