Cassidy Black

"Az álom és a valóság eggyé válhat. Csak nagyon erősen kell hinni abban, amit akarunk. Úgy vélem, ha valamit nagyon el szeretnék érni, vagy meg akarok szerezni, az bármi áron az enyém lehet, csak hinnem kell abban, hogy az álmom majd valóra válik..."

Nő

18

1998. szeptember 1.

Chicago

Diák

Nagyon bonyolult

Ami szerethető bennem

Erre nehéz válaszolni, ha mindenki a lehető legalattomosabb módon próbál keresztbe tenni egy embernek. Egyetlen, és legjobb barátnőm szerint kedves vagyok, és barátságos. Legalább is azt állítja, hogy amikor egy osztályba kerültünk, felé nagyon jóindulatúan közeledtem, és ettől olyan szimpatikus lettem, hogy tudta, mi ketten jóba leszünk.
Anyukám a jó tulajdonságaim közé sorolná, hogy érettebben gondolkodom a koromnál, bár ez néha tehernek bizonyul, sem mint az előnyömre válna. Sokszor gondolkodom azon a fejemet fogva, hogy egyesek hogy lehetnek ennyire éretlenek, és hogy miért nem képesek inkább saját magukkal foglalkozni helyettem.
Habár mostanában egyre kevesebb okom van rá, mégis sokat mosolygok, és igyekszem minél pozitívabban gondolkodni.
Imádok olvasni, és szeretem a tündérmeséket is, amiben a királylány valóra váltja az álmait, és még egy herceget is kap fehér lovon. Talán ez az egyetlen dolog, amire mindig gyermeki fejjel fogok gondolni.
A céljaimat, amiket kitűzök magam elé, a legtöbb esetben el is érem. Egyedül a párkapcsolat terén vallok kudarcot, de hamarosan szerintem ez is változni fog, ugyanis biztos vagyok benne, hogy most valami alakulóban van...

Ami zavar bennem másokat

Nos, szerintem nem vagyok egy szörnyű ember, mégis amióta Frank Johnson-nak 9.-ben megmondtam, hogy tetszik, és hogy szerelmes vagyok belé, azóta az osztálytársaim folyton gúnyolódnak, és képesek bárhol, bármikor keresztbe tenni nekem.
Frank az iskola egyik legmenőbbnek számító diákja az évfolyamban, éppen ezért mindenkit meglepett, amikor végre rászántam magam, hogy elmondjam neki, hogy tetszik, habár így visszagondolva szörnyű nagy ostobaság volt a részemről. Az a hatalmas tuskó ugyanis nem tartotta meg a titkot, hanem szinte abban a percben vihogásban tört ki, és mindenkinek elmondta az öröme tárgyát...
Tehát mondhatjuk, hogy az őszinteségem sokszor bajba sodor.
Jelen esetben már az zavar mindenkit, hogy egyáltalán létezem...
Pláne azóta, hogy Mr Richard "Tökéletes férfi" Goode megvéd tőlük, és igazi hősként elkergeti a rosszakaróimat.
Utálom a tesi órát, pedig az osztály háromnegyed része odáig van attól, hogy futhat, röplabdázhat és kidobózhat (és közben fejen találhat engem), vagy éppen tesi után eldughatja a ruháimat a szemem elől, nehogy át tudjak öltözni.

Életem története

Biológia óra. A kedvenc tantárgyam a kedvenc tanárommal. Szinte iszom minden szavát, főleg mert szeretem hallani a hangját. Egy ideig szorgosan jegyzetelek, hogy lássa, mennyire érdekel, amit mond, de aztán már inkább csak hallgatom. Magam elé meredek, ami leginkább abban teljesül ki, hogy őt nézem, és mikor a tábla felé fordul, hirtelen valami a fejemnek csapódik. Egy papírdarab az.
Mire hátra fordulok, már gúnyos vigyorba rándul több diák arca, és pedig csak ártatlan, ám mérges szemekkel próbálom megfejteni, hogy ezt mégis miért csinálták, és hogy ki volt a repülő galacsin tulajdonosa. Mindegy. Úgy sem fogom megtudni, és még ha meg is tudnám, mégis mit tennék.
Sok féle verzió játszódik le a fejembe egészen attól a verziótól, hogy kigáncsolom őket, egészen addig, hogy baltát állítok a fejükbe, de egyik sem én vagyok. Egyszerűen képtelen lennék bárkinek vagy bárminek ártani, és ezt a szüleimnek köszönhetem, vagy éppen nem köszönhetem. Nézőpont kérdése.
Lassan előre fordulok, és egy nagy sóhajt hallatok, miközben azok ott a hátam mögött rosszindulatúan kuncognak. Róluk és magamról néha Stephen King egyik híres története, a Carrie jut eszembe. A folyton megalázott és kigúnyolt lány, aki végül bosszút áll mindenkin. Persze nem hiszem, hogy bármit is tennék, nem fogok bosszút állni…én nem vagyok Carrie sem, és boszorkány sem, de azért néha jó eljátszani a gondolattal…
Ismét egy koppanás. Egy újabb galacsin most is célba talált, és éppen ekkor fordul az osztály felé Mr Goode. Mintha ráérzett volna, hogy mikor kell megfordulni. Magamtól nem lettem volna árulkodó, éppen ezért most kíváncsian várom a fejleményeket.
-…Frank Johnson. Ha már ilyen jól elszórakozol, megválaszolnád az előbb feltett kérdésemet?
Vicces, mert most én sem tudnék válaszolni, hiába próbáltam koncentrálni, de persze ez nem jelenti azt, hogy nem is fogom tudni az anyagot a következő órára. Hiszen mégiscsak tanár akarok lenni, ahhoz pedig keményen kell tanulni, bár akkor sem biztos, hogy ilyen okos leszek, mint a kedvenc tanárom.
Nem érkezik válasz, csak nagyokat pislog az az idióta Johnson.
-Hát….
-És azt is megválaszolhatnád, hogy miért dobtad fejbe Cassie-t?
-Az csak…. –kezdi bizonytalanul, majd mintha másik személyisége lenne, magabiztosra vált: -…Az nem én voltam.
-Láttam, hogy a te kezében volt a galacsin, és szeretném, ha legközelebb ilyen nem fordulna elő.
Mr Goode arca komorrá vált és elsötétült. Még senki nem állt ki mellettem ennyire itt az iskolában, és ettől az én szememben csak még nagyobbat nőtt. Halványan elmosolyodtam, és észre sem vettem, hogy eközben Ő éppen rám nézett, így mikor a szemeibe néztem, azonnal vérvörös lett az arcom a pirulás miatt. Te jó ég! Most miért néz így?! Most biztosan komplett idiótát csináltam magamból ezzel a pirulással, és azzal, hogy erre gondolok, csak még melegebbnek és szűkebbnek érzem a kényelmetlenebb ruhát, amit csak miatta vettem fel. Vajon ezt más is észreveszi? És mi lesz, ha szólnak a szüleimnek, vagy ne adj isten a bátyámnak, Nick-nek?

Ha tükörbe nézek

Ami az embereknek először szembetűnik, az a vörös hajam, amit anyukámtól örököltem. Szeretem anyut, és gyönyörű nőnek tartom, de szerintem nekem a vörös haj szörnyen áll. Nem is értem, hogy miért éppen ezt kaptam tőle.
Az arcomon a szemem alatt szeplő jelent meg, amit szintény igyekszek eltüntetni az alapozó alá, pedig egyébként szerencsére elég tisztának, és miteszerektől vagy pattanásoktól mentes az arcom.
Ami átlagos bennem, az az íriszem, és ez az egyetlen dolog, amit szeretek is, hiszen nem szeretem a feltűnést.
A magasságom átlagos, ahogy a testsúlyom is. Nem vagyok laposnak mondható, és emiatt mindig is zavarban voltam. Inkább lennék laposabb, minthogy még a melltartóban is vigyáznom kelljen a futással, és a gravitációval.
Az ujjaim rövideg, ezért szoktam műkörmöket csináltatni. Legalább azzal sem lesznek olyan zömök, kis ujjaim, amik túl nőietlenek. A tanároknak -úgy vélem- ez az egyetlen problémájuk velem, és habár Mr Goode is ellenzi a műköröm mániámat, mégsem vagyok képes változtatni. Inkább ellenezze ezt, minthogy a virsli ujjaimat lássa.
A ruhák, amiket hordok leginkább kényelmesek, habár egyre jobban ügyelek arra, hogy zavarba tudjam hozni azt a bizonyos biológia tanárt. Amikor "olyan" ruhába jelenek meg az óráján, elpirulok, ha rám néz.

Családom

Édesapám, Matthew Black igazi, védelmező családapa. Talán emiatt is álmodozom arról, hogy valóban léteznek még olyan fiúk, akik tényleg szeretik a lányt, akit kiszemelnek maguknak, és egyszer az én ajtómon is kopogtat a szerelem. Apa sokak szemében vonzó. Anya meg mindig büszkén néz azoknak a nőknek a szemébe, akikkel apa nem törődik, hanem inkább anyát ölelgeti, mint egy nagy medve.

Anya teljes mértékben átvette apa nevét, így lett ő Naomi Black. Igazi, szoros anya-lánya kapcsolat a mienk. Minden kis titkunkat meg tudjuk beszélni egymással, és kicsit szégyenlem is magam amiatt, hogy nem beszélhetek arról, hogy mennyire odáig vagyok Mr Goode tanár úrért. Azt azért nem hiszem, hogy megértené, ha elmondanám, hogy a biológia tanáromat egyre sűrűbben követem, és hogy minden általa megszervezett eseményen ott vagyok, mint első számú érdeklődő.

Nicolas Black-kel a bátyámmal jó kapcsolatot ápolok. Ő, velem ellentétben népszerű a diákok -legfőképp a lányok- körében. Amikor ő megjelenik, soha nem kötözködnek velem az osztály ribancai. Azok a bizonyos "bálkirálynők" próbálják Nick-et magukhoz édesgetni, és azt akarják, hogy velük, csakis velük foglalkozzon. De szerencsére a bátyám nem esett a fejére, és nem tetszik neki az a műbáj, ami körüllengi ezeket a lányokat.
Nick egy évet bukott az iskolában, így most egy évfolyamba járunk. Anyu és apu ennek persze nagyon nem örült, de Nick most összeszedte magát, és jobban tanul, mint valaha.

Apróságok

Utálom a szőrös, nyolc lábú kis lényeket.
A legnagyobb félelmem, hogy a családom rájön, hogy a biológia tanárom iránt nem csak azt érzem, mint bármely más tanárommal szemben, ezért ezt még a legjobb barátnőm sem tudja.

Hogy Mr Goode rájön, hogy érez irántam valamit.
Tanár szeretnék lenni.

Az, hogy a tanári pályán szeretnék elérni valamit, ezért keményen tanulok. Ezen kívül Mr Goode motivál.

Amikor az osztálytársaim és az évfolyamtársaim szekálnak.
Az örökös félelem, hogy esetleg valaki meglátja, ha elpirulok Mr Goode előtt, vagy hogy éppen ő veszi észre, hogy nem úgy tekintek rá, mint tanáromra.
Ha látok egy pókot, mert azokat nagy ívben elkerülöm.

Bármilyen csokit képes vagyok megenni, legyen az tej, ét, fehér, szögletes, kerek, stb.
Imádok zenét hallgatni, így ne csodálkozz, ha a szobámból hangos zeneszó hallatszik.
A szerelmes történetek akár film, akár rajzfilm, akár könyv formájában.
Szeretem a pihe-puha, szőrös vagy tollas háziállatokat.

Egy kétszintes házban élek Chicago belvárosában, közel az egyik gimnáziumhoz, ahova én is és a bátyám is jár. Egyesek szerint a miénk az álom otthon. Én csak amiatt nem szeretek itt lakni, mert az osztálytársaim szinte mindegyike tudja, hogy a családom itt él, és ez elég frusztráló, tekintve, hogy engem szinte egyikük sem szeret.
A nappali és a konyha az alsó szinten van, míg a hálószobák a felső szinten. Nincs nagy szobám, de ahhoz éppen elég, hogy kényelmes legyen. Szeretem ezt a kis kuckót, amit a magaménak tudhatok, mert ide bármikor visszavonulhatok, és többek között itt tudok a legjobban tanulni.
Sokszor kattintok csak úgy a facebookra, és ilyenkor szinte mindig felajánlja Mr Goode adatlapját is, hogy jelöljem őt ismerősnek, mert már annyiszor kattintottam "csak úgy" az adatlapjára, de amint ráveszem, azonnal le is beszélem magam róla.

Az iskolát, ahol tanulok, gyűlölöm. És egyáltalán nem a hely fekvésével, de még csak nem is a tanárokkal van a probléma. Az ottani tanulók, legalábbis az osztálytársaim, és az évfolyamomban pár beképzelt, öntelt tanuló megkeserítik a mindennapjaimat. Már többször előfordult, hogy nem találtam a cuccaimat, aztán később, valahol előkerült, vagy éppen vissza kellett vennem a többiektől, ami az enyém. Mindenféle gúnyneveket aggatnak rám, csak azért, mert egyszer olyan ostoba voltam, hogy az osztálytársamnak, az egyik legnépszerűbb fiúnak azt mondtam, hogy tetszik (illetve úgy mondtam: szerelmes vagyok belé, de ez a tiniknél csak annyit jelent, hogy szeretem). Ma már persze tudom, hogy őrültséget csináltam, és legszívesebben visszaszívnám az egészet, főleg, hogy azóta szinte már undorodom tőle.

Bella Thorne