Csoport : Középosztály Nem : Férfi Kor : 36 Csillagjegy : Ikrek Lakhely : Chicago Családi állapot : házas Foglalkozás : biológiatanár, sorozatgyilkos Karakterlap : Zene :
Tárgy: Dominic & Richard Vas. Jún. 05, 2016 11:43 am
Dominic & Richard
A diákjaim körében elég megosztó volt az az ötletem, hogy menjünk el tanulmányi kirándulás címszóval boncolásra. A végzős csoport fele azonnal rálelkesedett az ötletre, a másik fele viszont már a gondolattól majdnem a terem közepére hányt. Úgyhogy fakultatívan lehetett választani, hogy ki szeretné a délelőttöt a kórházban tölteni, hullák és patológusok között. Az iskola elől indultunk, együtt buszoztunk el a kórházig. Utáltam a tömegközlekedést, utána első dolgom volt a mosdóban jó alaposan kezet mosni. Sosem rajongtam igazán az emberekről leugráló baktériumokért. A megbeszélt időben beengedtek minket, és viszonylag hamar el is kezdődött a boncolás. Néhány gyereknek menet közben ki kellett mennie, nem bírték elviselni a látványt. Én szemrebbenés nélkül néztem, túl sok újdonságot már nem nyújtott. És nem, nem a tankönyvek anatómiaképei miatt, volt már alkalmam elégszer megcsodálni a két szép kék szememmel is. Bár én inkább a darabolás híve voltam, csupán a praktikum miatt. Így sokkal könnyebb volt elrejteni a játszópajtások maradványait, mintha egyben maradtak volna. Az ember becsomagolta őket néhány zsákba, kiment a Michigan-tóra és szépen a mélybe süllyesztette az egészet. Csupán az volt a lényeg, hogy az úszók kedvelt helyeitől elég távol legyen, olyan mélyen, ahová nem merészkedik be senki. Nem mintha bármi nyom maradt volna rajtuk, amely elvezethetett volna hozzám. Sem ujjlenyomat, se semmi más. Mikor végeztünk, a gyerekeket előre küldtem, hogy menjenek le nyugodtan a büfébe vagy a mosdóba, amíg én megköszönöm a patológusnak, hogy időt és energiát szánt ránk. Felöltöttem a legkedvesebb mosolyomat és odaléptem a férfihez. A kézfogással ezúttal érthető okokból nem fáradtam. - Köszönjük, hogy itt lehettünk. Igazán érdekes volt, bizonyára a diákjaim is élvezték... néhány kivétellel. - Ők lehet még most is a folyosón öklendeztek. Sebaj, a kórház a legalkalmasabb hely a rosszullétre.
Dominic Linwood
Csoport : Középosztály Nem : Férfi Kor : 35 Csillagjegy : Skorpió Lakhely : Chicago Családi állapot : egyedülálló Foglalkozás : patológus Karakterlap : Zene : Circus for a Psycho
Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem volt ínyemre, hogy egy csapatnyi ostobábbnál ostobább középiskolás árgus szemekkel figyelje, ahogy dolgozom. Hiába volt ez a legális munkahelyem, attól még nehezen tűrtem, hogy valaki bámuljon közben. Éppen ezért nem vállaltam doktoranduszokat, a hasonló kellemetlenségeket a többi patológusra bíztam. Ezúttal viszont rám hárult ez a cseppet sem hálás feladat. Amikor megérkezett a tizenöt pluszos sereglet a tanárral, kelletlenül magamra öltöttem a szerepet - persze csakis annyira, amennyire muszáj volt. Elmondtam nekik a szabályokat, amik a boncterem használatára és magára a boncolásra is vonatkoztak, majd útba igazítottam őket, hogy akinek szüksége van rá, merre is találja a mosdót. Volt, aki már ekkor úgy nézett ki, mintha mindjárt elsírná magát, pedig egy rendellenesen sápadt, hideg holttesten kívül semmit sem láttak. Még az sem, hogy undorítóan festett volna, egy harminckilenc éves férfiről volt szó, aki minden bizonnyal az elhanyagolt szívbillentyűzavara miatt halt meg. Semmi vér, vágás, torz tagok, semmi. Azt meghagytam későbbre, csak magamnak. Gyorsan álltam neki dolgozni, igyekeztem nem zavartatni magam munka közben. Úgy dolgoztam, ahogyan máskor is szoktam, arra figyeltem egyedül, hogy a tanárnak ne kelljen rohannia, amikor azt magyarázza a diákoknak, hogy éppen mit csinálok. Semmi kedvem nem volt a saját cselekedeteimet kommentálni, éppen elég mentális problémám volt ahhoz, hogy még a magamban beszélést is hozzáadjuk. Mire végeztem, a színes kis csürhének majdnem a fele hiányzott. Ez valamilyen megmagyarázhatatlan okból elégséges mennyiségű kárörömmel töltött el. Még hátravolt, hogy a holttestet összerakjam legalább annyira, hogy a balzsamozás könnyebben menjen majd annak, akinek el kell végeznie azt is. A szervek is az asztal szélén feküdtek külön-külön, már egészen bűzölögve, ahogy lassan szobahőmérsékletűvé melegedtek. A zacskóval bíbelődtem, gondosan belehelyeztem a szerveket és a hasüregbe helyeztem, amikor a tanár odalépett hozzám. - Kérem, igazán nem tesz semmit. -Ó, dehogynem, jön nekem legalább hattal a főnök, amiért erre hajlandó voltam, de ez nem a tanár gondja. -Nem tudják ők, mi az igazán érdekes. -Fagyos kis mosoly ült ki az arcomra. A mondat eléggé kétértelműen hangzott, de ezt szinte soha senki nem vette fel. Nem gondolkoztak úgy mint én.
Richard Goode
Csoport : Középosztály Nem : Férfi Kor : 36 Csillagjegy : Ikrek Lakhely : Chicago Családi állapot : házas Foglalkozás : biológiatanár, sorozatgyilkos Karakterlap : Zene :
Érdeklődve figyeltem, ahogy a férfi a munkáját végezte. Minden a helyére került, mintha csak azok a szervek mindig is abba a zacskóba tartoztak volna. Én magam profin űztem a bezsákolás tudományát, hatalmas precizitással tudtam az egyes darabokat elhelyezni egy zacskóban. Így hát a szemem sem rebbent a művelet láttán, sőt, még némi boldog bizsergés is végigfutott a gerincemen. - A legtöbb ember számára rémisztő a halál ilyenfajta közelsége. Különösen a gyerekek számára. - nyugtáztam a szavait. - De ez csak tudomány, nem igaz? Hát persze, csakis tudomány. Legalábbis jelen helyzetben mindenképp az volt. Én jobban szerettem a saját rituálémra társadalmi szolgáltatásként, igazságosztásként tekinteni. Tudományos célokat nem szolgált, az önnön szórakoztatásom pedig elég nyersen és önzőn hangzott volna. Azok az emberek meg igazán megérdemelték, hogy darabokban végezzék, semmi jót nem tettek az emberiség számára, sőt. Aki gyereket és ártatlan nőt bántalmaz, az nem is ember. Meglehet, hogy én sem voltam az, de ezzel mégiscsak föléjük emelkedtem erkölcsileg. - Minden évben elhozok egy csoportot, ők jobban bírták, mint a tavalyiak. Ott talán ketten maradtak csak bent. Igaz, a holttest sem volt ilyen szép állapotban - futtattam végig a tekintetem a hulla sápadt testén. Ennyiből is éreztem a test hidegségét, az élet teljes hiányát. Tudtam, hogy sok magamfajtából az ilyesmi természetellenes izgalmat vált ki, azonban én nem éreztem semmit. Pont olyan hideg voltam most belülről, mint az asztalon fekvő halott férfi.
Kezdőlap 
Legutóbbi képek 
Regisztráció 
Belépés 
A diákjaim körében elég megosztó volt az az ötletem, hogy menjünk el tanulmányi kirándulás címszóval boncolásra. A végzős csoport fele azonnal rálelkesedett az ötletre, a másik fele viszont már a gondolattól majdnem a terem közepére hányt. Úgyhogy fakultatívan lehetett választani, hogy ki szeretné a délelőttöt a kórházban tölteni, hullák és patológusok között.
Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem volt ínyemre, hogy egy csapatnyi ostobábbnál ostobább középiskolás árgus szemekkel figyelje, ahogy dolgozom. Hiába volt ez a legális munkahelyem, attól még nehezen tűrtem, hogy valaki bámuljon közben. Éppen ezért nem vállaltam doktoranduszokat, a hasonló kellemetlenségeket a többi patológusra bíztam. Ezúttal viszont rám hárult ez a cseppet sem hálás feladat.