Bri & Joey

Adtunk magunknak egy nap pihit a fiúkkal, ami azt jelentette, hogy mindenki otthon döglött és nem csinált semmit. Vagyis azt hiszem, Jacknek ott volt Daisy, de lehet őt is lepasszolta arra az egy napra az egyik kis barátnőjéhez. Mindegy, a lényeg, hogy én otthon voltam és valóban nem csináltam semmit. Nagyjából délután kettőkor döntöttem úgy, hogy végre kimászom az ágyból, otthagyva a YouTube legmélyebb bugyrait. Persze erre is csupán az motivált, hogy tudtam, Briony nemsokára hazaér, és ha itt talál, akkor nagyon rossz délutánom lesz. Azt pedig egyáltalán nem akartam.
Szóval magamra rángattam valami nadrágot meg egy pólót, a hajammal nem is foglalkoztam, mert annak úgyis mindegy volt, aztán még gyorsan be is ágyaztam. Kész csoda, hogy ezt nem felejtettem el, pedig nagyon is szokásom volt. Úgyhogy a hálószoba rendben nézett ki, vagyis aránylag rendben, ugyanis még mindig volt a szőnyegen néhány oda nem illő dolog, amiket egy focistát is megszégyenítő mozdulattal az ágy alá söpörtem.
Kivonszoltam magam a nappaliba, a kisasztalon még mindig ott hevert jó néhány dalszöveg, kotta, meg vagy harminc pengető. Ezeket is éppen ideje volt elpakolnom, úgyhogy hasonló módon, ahogy a hálószobában félredobált zoknikkal is tettem, egy csak erre a célra használt gitártokba kotortam mindent és visszavittem a zeneszobába.
A konyha egész szépen nézett ki, csak mosogatnom kellett volna, azt viszont már ott feladtam, amikor megláttam a nokedliszaggatót. Nincs az az isten, hogy én odamenjek és hozzáérjek ahhoz a pokolból jött szörnyeteghez. Úgyhogy fogtam magam és mint aki jól végezte a dolgát, egy fél görögdinnyével a kezemben (ami persze tálcán volt, nehogy még takarítanom is kelljen) ledöglöttem a nappaliben a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Milyen meglepő, hogy már a rajzfilmcsatornán állt...