Richard & Fiona

Richard & Fiona

Késő este volt, pontosabban már inkább éjszaka, amikor elindultam hazafelé. És igazából nem is hazafelé mentem, hanem Jackhez. Mindegy. Egy egyetemi projekten dolgoztam, sokáig bent maradtam az egyik professzorral gyakorolni, majd tovább bent is maradtam, miután ő elment. Úgy akkor döntöttem úgy, hogy ezt jobb lenne inkább holnap folytatni, amikor összemosódtak előttem a festékek színei. Hajlamos voltam túlerőltetni magamat és addig nem abbahagyni valamit, hogy már a saját fizikai tűrőképességem kényszerített rá. Általában nem vettem észre, amikor elkezdtem fáradni, csak ilyenkor, amikor már határozott tünetei voltak a kimerültségnek.
Mindent szépen összepakoltam, csak a vásznat hagytam ott, elzárva, a táskámba bedobáltam a festékes tubusokat és tégelyeket, az ecseteket és minden mást, amit még a saját eszközeim közül használtam, aztán elindultam hazafelé. Csak a buszmegállóban vettem észre, hogy annyira sikerült elszórakoznom az időt, hogy az utolsó buszom is elment már. Taxira nem volt pénzem, amúgy is egy vagyonba került, így maradt a gyaloglás. Jack is már idegbeteg lehet, hogy hol vagyok, nem mondtam neki, hogy eddig ki fogok maradni. A telefonomat nem volt kedvem előhalászni a táskám legaljáról.
Bedugtam a fülhallgatómat, üvöltött a fülemben a "Sing it for the boys | Sing it for the girls", ahogy hazafelé sétáltam. Soha nem fogok megérkezni, a város másik végére kellett átsétálnom, de ez most valamilyen megmagyarázhatatlan okból nem zavart. Persze szerettem sétálni, csak ilyenkor nem volt éppen a legbiztonságosabb.
Egy teljesen kihalt utcában gyalogoltam a tópart mellett, amikor egy autó világító lámpáit szúrtam ki, valaki pedig ott matatott a csomagtartó környékén. Nem foglalkoztam vele, nem igazán érdekelt, ki az, de amikor közelbb értem, rájöttem, hogy hoppá, ismerem az illetőt.
- Tanár úr? -torpantam meg, nagyokat pislogva. Sok mindenre számítottam, de erre speciel nem.

Richard & Fiona

Olyan hirtelen csapta le a csomagtartó tetejét, hogy még én is megugrottam ijedtemben. Úgy fest, kölcsönösen a frászt hoztuk egymásra, másnak nem tudtam betudni a túlságosan is gyors reakcióját. Persze az én hibám volt, elég váratlanul rontottam rá. Ilyen sötétben és ekkora csendben senki sem számított volna egy ismerős felbukkanására, pláne nem egy ilyen lehetetlen környéken.
- Bocsánat, nem akartam megijeszteni -mosolyodtam el engesztelően. Tényleg nem állt szándékomban megijeszteni, én nem leltem ebben örömömet.
Körbenéztem, mintha valahol varázslatos módon láthatnékgy kivilágított faliórát, ami megmondja nekem, hogy hány óra van. Ugyanis fogalmam sem volt. Azt tudtam, hogy valószínűleg nagyon késő van, de hogy mennyire nagyon, azt nem tudtam.
- Az egyetemen voltam, dolgoztam. -Megvontam a vállam. -Kicsit elszaladt az idő, lekéstem az összes buszt, taxira meg nincsen pénzem. Úgyhogy sétálok, és pont erre kell mennem.
Közben kihúztam a fülhallgatót az iPodból, ami amúgy egy őskövület volt, de erre még pont haszálható. Szépen feltekertem, aztá elrejtettem a pulcsim - jó, Jack pulcsija - kenguruzsebébe. Most nincsen rá szükségem. Utáltam, ha valaki így zenét hallgatott, miközben mással beszélt.
- Hát én sem éppen erre számítottam -mosolyogtam. -Gondoltam, majd hetven évesen egy osztálytalálozón fogunk találkozni és versenyezhetünk, hogy kinek maradt több foga. -Szerintem nagyon viccesen hangzott. Látszik, hogy feldobott a festés, és hogy nagyon fáradt voltam.

Richard & Fiona

Ciki, nem ciki, én hatalmas beszari voltam világéletemben, de főként kisgyerekként. Nagyon könnyen meg lehetett ijeszteni és sokat is sírtam, amikor az osztálytársaim rémisztgettek. Ebből mostanra azért kinőttem, szerencsére, de például ha a buszon egy ijesztő fickót láttam, aki akár csak véletlenül is rám nézett, azonnal leszálltam. Horrorfilmeket éppen ezért nem néztem még soha életemben, szerintem soha többet nem aludtam volna utána.
- Hát azt elhiszem, én sem gondoltam volna, hogy összefutok bárkivel is.
Valóban elég krimibe illő jelenet volt. A fiatal lány, aki egyedül sétál hazafelé az éjszaka közepén, a kihalt utca... Minden klappolt. Már csak a gonosz sorozatgyilkos kellett, akinek a karmai közül aztán az epizód végén az FBI hősies ügynökei kiszabadítják. Milyen izgalmas és romantikus, pláne ha utána még egy szerelmi szál is kialakul a lány és a jóképű ügynök között, akinek olyan állkapcsa van, hogy azzal gyémántot lehet csiszolni.
- Elég kevés az esélye annak, hogy pont engem találna meg magának valaki. -Mondjuk attól még volt rá esély, hiába kevés, de ezt még a gondolataim közül is kitöröltem. Nem volt kedvem félni. -Jobbat nem tudok. Busz nincsen, én meg le vagyok égve. Egy kis séta amúgy sem árt, habár mire hazaérek, lehet átkozni fogom magam érte. Nem éppen két utcányira van innen. De mindegy. -Ismét vállat vontam.
Az emlékre elmosolyodtam. Nem a kretén osztálytársaim miatt, hanem miatta. Mindig nagyon frappáns válaszai voltak.
- Igaz is, már elfelejtettem. Nem baj, akkor majd a hamvait magunkkal visszük az osztálytalálkozóra. Na jó, ez túl morbid volt...

Richard & Fiona

Biztos nem voltam a legelővigyázatosabb, de nem is gondoltam rá, hogy bárki is megtámadna. Annyira kevés volt rá az esély... Talán szkeptikus voltam a sok film és sorozat miatt. Kár volt, nem kellett volna.
- Szeretek sétálni -vontam meg a vállam. Láttam, hogy a hátam mögé bámul, de pillanatokon belül én is meghallottam a legkevésbé sem barátságos hangokat. Hátrapillantottam és pár másodpercig homlokráncolva néztem az egyre közeledő részeg csapatot. Vettem egy mély levegőt és visszafordultam Richard felé. -Jó, annyira nagyon talán mégsem szeretek sétálni.
Nem mondom, hogy féltem, mert az nem lenne igaz. Annyira nem láttam őket veszélyesnek, erősen kételkedtem benne, hogy egyáltalán megállnak a közelünkben. Amilyen részegnek tűntek, valószínűleg csak eltámolyognak mellettünk és észre sem vesznek. Ez lett volna a legegyszerűbb és a legjobb megoldás, de hát... nem lehet tudni. Mindenesetre nem szívesen sétálgattam volna velük karöltve. Büdösnek tűntek.
- Ugyan, nem akarom feltartani -ráztam meg a fejem. -Biztos siet már haza, nincs erre semmi szükség. -Tényleg, vajon mit csinálhatott itt ennyi ideig? Na mindegy, annyira nem érdekel. Nem is az én dolgom. Azért az simogatta a nem létező egómat, hogy az egyik kedvenc diákja voltam.
- Annál tényleg jobb -nevettem. -De azt szerintem még a törvény is bünteti.

Richard & Fiona

Komolyan nem akartam a terhére lenni. Mindig is utáltam, amikor mások segítségére volt szükségem, valahogy frusztrált. Sokkal jobban szerettem megállni a saját lábamon és valahogy megoldani magamnak a dolgot. Talán bizalmatlan voltam az emberekkel szemben, de ez nem meglepő azok után, hogy sosem volt velük szerencsém. Csak magamra számíthattam, megtanultam ezzel élni. Ezért nem voltam túl biztos magamban, hogy most elfogadjam-e a felkínált fuvart.
- A rossz jegyek osztásában viszont nagyon jó. Csak engem nem sikerült soha megfognia -mosolyodtam el. Tényleg mindig jó jegyeim voltak biológiából, szerintem soha nem szereztem még hármast sem, nem hogy még annál rosszabbakat is. Na jó, hármas talán becsúszott egy-két alkalommal... -De ha ennyire ragaszkodik hozzá, akkor önnel tartok. De tényleg csak akkor, ha nem jelent nagy gondot.
A kis társaság egyre közelebb ért, én pedig automatikusan távolabb léptem az útnak azon részétől, ahol haladtak. Na jó, talán mégis félek egy kicsit tőlük. Kicsit...

Richard & Fiona

Nem véletlenül volt ő a kedvenc tanárom gimnáziumban. Nagyon kevés tényleg korrekt ember tanított, de ő mindenképpen közéjük tartozott. Hát igen, a többi diáklánnyal ellentétben én nem a két szép szeméért fogadtam kedvencemmé.
- Egyszerűen melengeti a szívemet, hogy ennyire szeretett -nevettem fel. Amúgy tényleg jólesett, amikor pozitív visszajelzést kaptam a tanáraimtól vagy az egyetemi professzoraimtól. Az mindig azt jelentette, hogy jól csinálok valamit, ez pedig jelentősen tudja növelni az ember önbizalmát. Habár a semmit nem nehéz emelni, ahogy az az én esetemben is volt.
- Köszönöm szépen. Hosszú vándorlástól mentett most meg.
Már éppen válaszolni akartam neki, amikor az a kedves kis társaság odaért mellénk. Nem tudtam eldönteni, hogy inkább bosszant vagy zavarba hoz, hogy így beszélnek rólam, a képem vörössége pedig még kevesebbet segített. De valószínűleg mindkét verzió fennállt. Gyorsan beültem a kocsiba és megvártam, amíg Mr. Goode is beszáll a másik oldalról, csak utána mondtam el neki a címet.
- A barátommal lakom -tettem hozzá pár másodperc múlva, amikor rájöttem, hogy azon a környéken elég kevés egyetemista él. De az, hogy barátom van, még meglepőbb információ lehetett neki mint maga a hely. A gimiben sosem volt senkim és bizonyára minden tanár úgy vette, hogy sokáig nem is lesz. Olyan is voltam, valljuk be. Milyen kellemetlen...

Richard & Fiona

Én mindig a hátsó padokba kényszerültem, meg sem próbáltam előre ülni, szerintem a kisribancok azzal a lendülettel tépték volna ki szálanként a hajamat. Persze nem is bántam, jobban szerettem hátul ülni, ahonnan az egész termet beláttam és senki nem állt a hátam mögött. Gyűlöltem az érzést, hogy valaki a nyakamba liheg, még ha itt nem is teljesen ez volt a helyzet.
- Jó, ebben van igazság. Emlékszik Piperre? -Piper volt az egyik vezetője a hivatalosan nem is létező Richard Goode Fanclubnak, ami a teperő diáklányok között alakult ki. A kedvencem tőle az volt, amikor a limfocitát limfocicának tanulta meg és nem értette, hogy miért kerül be egy macskafajta a testünkbe. Szerintem könnyezve röhögtem Richie bá fején akkor.
- Hát... azt nem éppen mondanám -gyűrögettem zavartan a pulcsim ujját. -A saját korosztályommal még mindig nem igazán tudok mit kezdeni. Ő idősebb nálam, már nem egyetemista. -Féltem tőle, hogy mi lesz, ha bele kell mennem a részletekbe. Vajon hogy nézne rám, ha megtudná, kivel vagyok együtt?

Richard & Fiona

Életem egyik legszebb pillanata volt az a jelenet. Általában csak szörnyülködni tudtam az osztálytársaimon vagy a fejemet fogtam, mindig elérték, hogy elveszítsem a hitem az emberiségben. Na de a limfocica... az embertelenül vicces volt. Nem csodálkoztam rajta, hogy Richie bá is kiment a teremből utána röhögni, Piper meg úgy zokogott mint egy ötéves, aki nem kap cukorkát...
- Komolyan megette? -Ezen hangosan felnevettem. -Pedig Piper rendkívül büszke volt arra a csokoládéra, az apja pénzéből vette a legjobb kézműves csokoládékészítőnél, aki Garyben lakik. Egy kisebb vagyonba került. -Az év végét megelőző hetekben annyiszor hallottam ezeket a mondatokat, hogy még most is tisztán emlékeztem rá. Egyszerűen beleivódott az agyamba.
- Igazából elég... érdekes a helyzetünk. Nem vagyunk együtt túl régóta. Viszont így mindkettőnknek könnyebb, nekem nem kell albérletet fizetnem, Jacknek pedig nem kell senkit felfogadnia, aki vigyáz a kislányára. Mármint ez nyilván csak ilyen járulékos nyereség a kapcsolatunk mellé, de... Na, érti. -Sosem voltam jó beszélgetőpartner. Erre most sem cáfoltam rá.

Richard & Fiona

Azt mindenki tudta, hogy mennyire szereti a hasát. Én speciel imádtam azokat az órákat, amikor csak enni jött be, mindig vettem a bátorságot, hogy zenét hallgassak és rajzoljak közben hátul. Ha észre is vette valaha, akkor sem szólt rám egy alkalommal sem.
- Igen, tudom. Akkor gyűlölt meg engem egy nap erejére, amikor lyukasórában kimentem egy pizzáért és az egész óráján az isteni pizzaillat töltötte be a levegőt. -Az nagyon ijesztő volt, azóta sem nézett rám olyan csúnyán, mint akkor. De legalább kedves voltam és óra végén megkínáltam egy szelettel. Azt hiszem, az megfelelő engesztelés volt.
Ó, jaj, talán nem kellett volna ezt is megemlítenem. Na mindegy, most már így marad. Egyáltalán miért nyugtat meg ennyire, hogy beszélhetek róla valakinek? Ez nagyon furcsa...
- Csak néhány évvel idősebb, nem olyan vészes. Nem egy negyvenes pasit szedtem össze azért... -Ekkor szólalt meg a rádió. És mi szólalt meg? Na mi? Hát én ezt nem hiszem el. Mégis mennyi volt erre az esély? Legalább a lottót nyerném meg így vagy nem tudom. Ez elképesztő. -Öh... ez tuti valami démoni közbeavatkozás volt. Biztos itt lebeg az ördög szelleme a környékünkön. -Ezt valószínűleg nem értette. Mindegy.

Richard & Fiona

Szerintem mindenki jobban szeretett enni mint főzni, én legalábbis nem hallottam még soha az ellenkező példáról. Én is jobban szerettem enni, nyilvánvalóan, de főzni is kénytelen voltam megtanulni. Ugyan megettem bármilyen moslékot, amit anyám letett elém, azért mégis vágytam az ehető kaja után. Úgyhogy inkább mindig csináltam magamnak.
- Persze, hogy csak ön kapott, senki másnak nem adtam volna egy falatot sem. Az az én pizzám volt, azok az ostoba fajankók nem érdemlik meg. -Igen, nagyon utáltam a buta embereket, ergo az egykori osztálytársaimat is. -Pontosan én sem tudom, hogy ezek mik, de a sajátom illik rám -vontam vállat. -Úgyhogy valami csak van benne.
Pár másodpercig a rádiót bámultam és Jack hangját hallgattam. Megint eszembe jutott, hogy milyen ideges lehet, amiért még nem értem haza. Szerintem már az összes körmét lerágta. De ezen nem most kéne agyalnom. Megráztam a fejemet és ismét Richie bára pillantottam.
- Hát... ez most nagyon hülyén fog hangzani, de az ott Jack -böktem a rádióra. -Csak meglep, hogy pont ebben a pillanatban szólalt meg. Elég kevés esély volt rá. -Tényleg nagyon abszurd. Talán nem is fogja elhinni és teljesen kettyósnak néz.

Richard & Fiona

- Ezen nem segít az idő, sosem fogom megkedvelni őket. -Elég nehéz esetek voltak. Sosem lettem volna hajlandó megkedvelni őket, ha kényszerítenek, akkor sem, habár azt hiszem, ez nem is így működik. Mindenesetre még a jópofizás is messze állt tőlem. Ha Piperről volt szó, akkor meg végképpen. Aláírom, baromi jó volt röhögni az ostobaságán, de attól még idegesítő volt és ki nem állhattam. Nem is tudom, hogy lehettek ennek barátai. -De úgy tűnik, Piper kedvenc tanára, a jóképű cápa sem kedvelte meg őket az idő során. -Ez még mindig a legjobb aranyköpés volt.
A horoszkópra csak megvontam a vállam. Nyilvánvalóan hülyeség lett volna emiatt vitába elegyedni vele, nem is volt szokásom. Ha ő nem hisz benne, akkor nem hisz benne. Én sem vagyok egy túlbuzgó asztrológus, de azért érdekesnek tartom. Mindenkinek joga eldönteni, hogy miben hisz vagy mit szeret.
Az ajkaimba haraptam. Nem szívesen beszéltem arról, hogy milyen is Jack és nem azért, mert szégyelltem vagy ilyesmi, hanem mert nekem is fájt a dolog.
- Jack... nem egyszerű eset. Vannak furcsa dolgai. -És még milyen finoman fogalmaztam... -De az egyik legjobb ember, akit ismerek, még ezek mellett is.

Richard & Fiona

A jóképű cápa hasonló szinten volt mint a limfocica. Hátul ültem a helyemen, éppen akkor sikerült kivennem a fülhallgatómat, mikor ez a gyönyörű szókapcsolat elhagyta kedvenc Piperünk száját. Nagyon szomorú lettem volna, ha kihagyom ezt a szöveget, utána úgy röhögtem, hogy nem bírtam abbahagyni. Persze közrejátszott Richie bá feje is, ilyen elgyötört és sokkos kifejezést még sosem láttam az arcán.
- Nagyon kár lett volna érte -nevettem. -Pedig még azon is gondolkodtam, hogy felajánlom, hogy rajzolok a nyakára kopoltyúkat, olyan szép cápásat.
Igazából mindkét részen igaza volt. Alkoholista is volt és lőtte is magát. Asszem. Nem tudom, melyiket használja, de még az sem, hogy melyiket hogyan kell. Nem voltam szakértő, bár lehet ki kéne képeznem magam, pusztán a biztonság kedvéért.
- Hát... igen. Azért, gondolom nem kell mondanom, hogy jobban örülnék, ha nem tenné tönkre saját magát. Nem szívesen maradnék egyedül. -Halványan elmosolyodtam a gondolatra hogy hazaér és rákeres Jackékre. Már csak azért is, mert valószínűleg az első találatoknál a videoklipek mellett ott lesz pár vállalhatatlan dolog is. Ha azokat meglátja, többet rám se néz. - The Pioneers a nevük. Rögtön ki fogja dobni a YouTube.

Richard & Fiona

Én mindig tudtam, hogy nagyon sok diákja kikészíti. Nem is tudom, hogy bírta egyáltalán elvállalni ezt a munkát, én akkor sem lettem volna tanár, ha kényszerítenek rá. Legfeljebb kicsiket lettem volna hajlandó tanítani... magántanárként. Kettőnél több kisgyereket nem tudok elviselni egymás mellett, még a nagyon picikből sem.
- Van nálam akrilfesték, még bármi megoldható. A színek között is válogathat, de akár keverek is nagyon szívesen. -Tényleg elő tudtam volna húzni egy adag akrilfestéket a táskámból, de még palettát is, hogy kikeverjem rajta a tökéletes öh... cápaszínt.
Ha az én lányom lett volna abban a helyzetben, amiben én most voltam, biztos elköltöztem volna vele Argentínába, ami azért elég álszent tőlem. De nem tehettem róla, szerettem Jacket és nem csak azért, mert ő Jack Walker volt. Mondjuk sokan nem hiszik ezt el, az Instagramra már be sem merek szinte jelentkezni... Kellemetlen.
- Nem, nem, semmi gond. Úgysem hallok soha külső véleményt, a professzorokon kívül csak Jackkel beszélek, meg esetleg a barátaival. Kíváncsi vagyok, hogy mutat kívülről. Gondolom, nem túl szépen... -Tisztában voltam vele, hogy mennyire nem kéne egy ilyen férfi mellett kikötnöm, de nem csak nekem, hanem másoknak sem. De akkor mégis ki rángatja ki ebből a szarból? Nem mondom, hogy én lennék a megmentője, de nem fair valakit emiatt leírni. Jack nagyon jó volt hozzám, komolyan, ez a kis baki még belefér. "Kis" baki. Talán még minden jobb is lehet később.
- Persze, mehetünk nyugodtan -bólintottam. -Bemegyek, segítek, ez a minimum, ha már hazavisz. -Ezen már nem múlott semmi. Ha lenne nálam pénz, még valami csokit is vinnék Daisynek. Vagyis Jacknek, ő úgyis előbb csapna le rá.

Richard & Fiona

Bármit válaszolt volna nekem, egész biztosan bolondnak nézem. Elvégre épeszű ember nem mehet el tanárnak.
- Azt elhiszem -nevettem. -Jack egyszer egy Pikachujelmezben állított haza hajnali kettőkor, nem igazán tudtam mit kezdeni vele. És nem is néztem teljesen józannak. -Az kemény este lehetett nekik. Természetesen Joeyval mentek el valahová, fogalmam sincs, mennyit szívtak, de hogy utána áradt belőle a fűszag, az egészen biztos. Csak tudnám, honnan szereznek ennyit... Ha kiderül, hogy termeszti valahol, én kitekerem a nyakát.
- Igen, ezt én is tudom, senkin nem lehet segíteni, aki nem akarja, hogy segítsenek rajta. De ha egyedül lenne, csak még rosszabb lenne a helyzet. Mindig attól félek, hogy egy szülő felnyomja a gyámügynél és még a lányát is elvennék tőle. Akkor azt hiszem tényleg menthetetlen lenne. -Sőt, biztosan. Tisztán láttam, hogy csak miatta él már jóformán.
Kiszálltam a kocsiból, jólesett a friss levegő, sosem szerettem az autókat. Oké, még mindig jobb mint a busz, sőt. Mindegy. A bolti túrán nem éppen erre számítottam. Gondoltam, majd bemegyünk, pár perc alatt megjárjuk, aztán mehetünk is tovább, de természetesen nem ez történt. Először nem is tudtam mit reagálni arra, hogy Richard csak úgy elindult arrafelé, kellett egy pár másodperc, mire elindultam utána. Bevallom, megijedtem, hogy kárt tesz magában. Vagy másban.

Richard & Fiona

- Még az is lehet, hogy narancslevet ivott. Mondjuk azzal higította a vodkát. Amúgy iszonyatosan aranyos volt. -Utána halálra ölelgettem Jacket meg a kapucniján lévő fülekkel játszottam. Majd' elolvadtam tőle, utána még rá is játszott. -Egy minionnak bárki örülne. Imádom őket, tavaly nyári munkán egy óvodában segítettem festeni, az egyik folyosó falára fel kellett festenem hármat. Életem eddigi legjobb munkája volt. -Kis túlzással élve.
Erre nem tudtam mit válaszolni. Reméltem, hogy tényleg igaza van és az emberek vannak olyan érdektelenek, hogy nem törődnek vele, mi a helyzet otthon Daisyvel. Az aggályaimat pedig nem akartam megosztani vele, hogy mi van, ha mégsem. Nem az én gyerekem volt, de nagyon megkedveltem a kislányt. Nem akartam, hogy elválasszák az apjától, egyikük sem viselte volna jól.
Az első ütés után megtorpantam, jobbnak láttam nem oda menni. A csont reccsenésétől még a hideg is végigfutott a hátamon, amikor pedig a pasi orrából folyni kezdett a vér, azt hittem, el is fogok ájulni. Határozottan nem bírtam a vér látványát, élőben biztos nem. Még időm sem volt rá, hogy felfogjam, mi történt, már lendült is a karja, hogy visszaüssön, én pedig összerezzentem, ahogy betalált vele. Nagyon nem tetszett, ahová ez az egyre eldurvuló verekedés tartott, de egyelőre csak álltam, földbe gyökerezett lábakkal. Meg kéne mozdulnom és tennem kéne valamit, ugye?

Richard & Fiona

Igazat kellett adnom neki, a vodkanarancs tényleg finom volt. Igaz, én inkább a whiskys long drinkekre esküdtem, főleg ha citromos kóláról volt szó. Amúgy elég válogatós voltam, ezeken kívül mást szinte nem is ittam meg.
- Jó, hát olyan sokszor tényleg nem lehet valami felemelő. De azért, ha reggel arra kelnék fel, hogy egy hatalmas minion néz rám a falamról, lehet szívinfarktust kapnék. -Sőt, biztosan. Az én falamon csak Plankton vagy Patrick Star lehet.
Komolyan mondom, hogy remegtem a félelemtől, és ezúttal nem a saját bőrömet féltettem. Határozottan nem számítottam ilyesmire, amikor elfogadtam a fuvart hazafelé. Mégis mennyi volt erre az esély? Úgy fest, ma lottóznom kellett volna, ennyi minden nem történhet meg egyszerre, amire minimális az esély. Azt hiszem, erről nem fogok beszámolni otthon Jacknek.
Kinyílt a kisbolt ajtaja, egy dolgozó jött ki és megindult feléjük, gondolom, látta bentről az egyre inkább elfajuló verekedést. Ez térített végre észhez, hogy meg tudjam mozdítani a lábaimat. Elindultam utána, itt már nem törődtem azzal, hogy esetleg én is megsérülhetek. Szinte egyszerre értünk oda, én pedig gyorsan elkaptam Richard karját és hátrarántottam onnan, vagy legalábbis megpróbáltam elhúzni onnan. A boltos fickó pedig már azt a yetit próbálta odébb terelni. Kíváncsi leszek, melyikünk fogja hamarabb megszívni ezt az egészet...
- Elég lesz -szólaltam meg, igyekezve egyszerre nyugodt, de mégis határozott hangot megütni. Nem tudom, mennyire sikerült.
Egyébként mennyire groteszk ez a helyzet, most úgy őszintén?

Richard & Fiona

Utólag belegondolva azért elég bátornak, vagy sokkal inkább bolondnak kellett lennem ahhoz, hogy odamenjek hozzájuk és megpróbáljam szétszedni őket. Csak egy rossz mozdulat kellett volna akár tőlük, akár tőlem, és máris én kaptam volna a következő ütést, akár véletlenül is. Hatalmas szerencsém volt, hogy ez nem történt meg, csinos lettem volna egy monoklival a szemem körül.
- Elég volt, hagyd békén -húztam el onnan még odébb, szándékosan letegezve. Furcsa volt, de most természetesebbnek hatott. Talán jobban is használ, azt hiszem, a közvetlenség jobban hat az emberekre. Remélhetőleg.
Amikor végre lefogták a másik fickót is, lassan elengedtem a karját, addig nem mertem, nehogy megint nekimenjen annak a monstrumnak. Nem hiszem, hogy másodszorra szét tudtam volna szedni őket. Először még el is felejtettem utána indulni, olyan hirtelen lódult meg az autója felé, aztán gyorsan utána siettem. Nem nézett ki túl fényesen, és nem is akartam, hogy most azonnal beüljön a kormány mögé, még a végén be is vezet minket a Michigan-tóba.
- Hé, hé, hé! -Csak a kocsinál értem utol, akkor ismételten elkaptam a karját, ezúttal sokkal gyengédebben, hogy megállásra kényszerítsem. Szó nélkül magam felé fordítottam, hogy jobban megnézhessem az arcát. -Kis hülye... -dünnyögtem, aztán a pulcsim zsebéből, az iPod mellől kikotortam egy papírzsebkendőt, hogy aztán azzal óvatosan letöröljem az arcát.

Richard & Fiona

Nem hagyhattam, hogy így menjünk tovább, tekintve a lelki és a fizikai állapotát is. Nem csak magamat féltettem, de még őt is saját magától. Elég volt csak ránéznem, hogy lássam, mennyire nem bizalomgerjesztő a helyzet. Nem tudtam úszni, nem szívesen kötöttem volna ki a tóban.
Próbáltam óvatosan letörölni az arcát, nem akartam fájdalmat okozni neki. Az első zsepi hamar használhatatlanná vált, aztán a második és a harmadik is. Kezdtem kifogyni belőlük. Mindegy, csak kitartanak a végéig, muszáj lesz nekik. Gyengéden megérintettem az arcát, szép kis véraláfutás lesz holnapra a járomcsontján. Na jó, az egész fején az lesz, úgy fog kinézni mint egy nagy áfonya.
- Semmi gond. Nem az én képem néz ki úgy mint egy rossz pankrátoré. -Előhúztam az utolsó zsepimet is és az orrához nyomtam. -Remélem, nem tört el. Ennyire sosem voltam jó bioszból, a törött csontok nem a szakterületem.
Ez a zsepi is átázott, fantasztikus. Mivel jobb ötletem nem volt, a pulcsim ujjával is letöröltem még egyszer, de a vérzés csak nem akart elállni.
- Na jó, ezzel nem megyünk semmire. Van elsősegélydoboz a csomagtartóban, ugye? -Minden kocsiban kötelező szinten lennie kellett, ezt még én is tudtam jogosítvány nélkül. Abban biztos van valami, ami segít majd.

Richard & Fiona

Az biztos, hogy a diákjai nem fogják szó nélkül hagyni, ha szétvert fejjel megy be tanítani. Valószínűleg én is kiakadtam volna, ha néhány évvel ezelőtt hozzánk jön be ilyen arccal. Hetekig ő lesz az iskolai pletykák fő célpontja, ha elmondja az igazat, ha nem. Csak az egyik verziónál a nagy hős lesz, a másiknál meg jönnek a találgatások, hogy vajon ki és miért csinosította így ki Mr. Goode arcát.
- Attól még nagyon szarul néz ki -húztam el a számat. Hátrapillantottam, biztosra akartam menni, hogy a másik fickó már egyáltalán nincs itt a közelben. Féltem, hogy ismét egymásnak esnek, még mindig, de remélhetőleg ez már nem fog előfordulni. -Jobb lenne, ha leülnél egy kicsit és megnyugodnál. Ezzel nem mész semmire.
Nem tudtam hová tenni a reakcióját, amikor az elsősegélydobozt említettem, egy pillanat alatt lesápadt az arca, amit még a rászáradt vér mellett is láttam. Aztán még rá is ül a csomagtartóra? Nem tudtam hová tenni, csak nagyokat pislogtam rá. Végül csak arra jutottam, hogy biztos eléggé felzaklatta magát most.
- Hullát tartogatsz benne? -Csak vicceltem. Tényleg. Odaléptem hozzá és most a pulcsim ujját tartottam az orrához, még mindig jobb, mintha szétfolyna a francba. Más pedig már nem volt. -Akkor most így maradunk egy kicsit, aztán mehetünk tovább. Ha a vérzés is elmúlt és lenyugodtál.

Richard & Fiona

A saját volt osztálytársaimból kiindulva akármi megtörténhetett. Még az is lehet, hogy embercsempésznek nézték volna vagy szervkereskedőnek, esetleg maffiózónak. De lehet, hogy nem mindenki olyan kretén mint az én osztálytársaim voltak. Na jó, de, a legtöbb ember sajnos tényleg ilyen ostoba.
Iskolán belül meg sem fordult volna a fejemben, hogy le merjem tegezni, de egyrészt nem voltunk iskolán belül, másrészt pedig már nem volt a tanárom. Még így is nagyon furcsa volt letegezni, de úgy éreztem, ez a legjobb, amit most tehetek, az emberek könnyebben megnyugodnak, ha valaki közvetlenül beszél velük.
- Ugyan már, nagyon sokan szeretik a rosszfiúkat. Még ha csak a lelkük mélyén is. Erre még én is tökéletes példa vagyok. -Hát igen, azt már megállapítottuk, hogy Jack nem éppen a szőke herceg fehér lovon. Nem, ő a szőke kis füves Pikachu jelmezben. Sokkal jobb.
A pulcsim ujjár néztem, aztán az orrára és a biztonság kedvéért még visszanyomtam oda egy kicsit. Ha most hagynám abba, azonnal ismét vérezni kezdene, biztos vagyok benne.
- Elhiheted, hogy nem fogok a díszkardomba dőlni miatta. Ha a nagyja kijön belőle, az már jó. Amúgy sem az én pulcsim. Kleptomániás vagyok, nem tudtad? -Akkor sem loptam volna, ha kényszerítenek.

Richard & Fiona

Dexter említésére felcsillantak a szemeim, még a helyzet ellenére is. Azon emberek közé tartoztam, akik a barátaikat a sorozatokban találták meg. Egyszóval nem beszéltem senkivel, csak ültem bent a szobámban és alsó hangon napi hat epizódot megnéztem egy sorozatból. Egészséges? Nem hinném. De legalább tudtam, ki az a Dexter.
- Naná, hogy láttam a sorozatot, és már a könyveket is elkezdtem, de eddig még csak az elsőt tudtam elolvasni. Közbeszólt, amikor megvettem a harmadik Tűz és jég dala kötetet. -Milyen szomorú élet a fangirlöké. De annyira élvezem, hogy már ez sem számít.
Nem specializálódtam egyféle sorozattípusra, szívtam magamba azt, amit érdekesnek és jónak találtam. Már végignéztem a Dextert, a Trónok harcát hétről hétre követtem nyomon (vagy újranéztem az egészet), újonnan ráfüggtem a Kártyavárra, az Orange is the new black pedig már jó ideje várólistán volt. Legalább Jacket nem zavarta, hogy egy kockát fogott ki maga mellé.
- Szebb aligha lehetne. Ezt a kárpótlást pedig úgy felejtsd el, ahogy van. Ez csak egy pulóver, nem lett belőlem Voldemort, hogy új orrot kelljen szereznem. Egy pulcsi bármikor pótolható.

Richard & Fiona

Nekem nem éppen ilyen hobbijaim voltak. A sorozatok és könyvek világa mellett már csak a festés és a rajzolás foglalkoztatott, meg persze a zene. Szerintem magas szinten merítettem ki a művészlélek fogalmát, de Jack ebben még így is előttem járt. Ő igazi művész volt, én nem igazán, csak próbáltam az lenni.
- A Trónok harca mindenkit magába szippant. Nem tudom, hogy nem lehet szeretni. De jobb lesz, ha még most elhallgatok, mert hajlamos vagyok elspoilerezni mindent, aminek viszont senki sem örül. -Tipikus fangirl problémák. Olyan lelkes tudtam lenni, hogy még arról is beszéltem, amiről nem kellett volna. Pedig én igyekeztem visszafogni magam, komolyan. -Jódlizó krumpli? Na jó, ezt tényleg meg kell vennem.
Tényleg nem volt sok értelme győzködnie, úgysem hagytam volna, hogy vegyen nekem egy másik pulóvert. Semmi szükség nem volt rá, nem leszek attól szegényebb, hogy a szekrényemben (jó, jó, Jack szekrényében) eggyel kevesebb vagy több pulcsi van. Ezen igazán nem múlott semmi, az orra fontosabb volt.
- Csak nyugodtan, ha attól jobb lesz, akkor hajrá. -Nyilván nem zavart a cigaretta füstje, Jack mellett szagolhattam eleget. A marihuána sokkal büdösebb volt, azt képtelen voltam elviselni. Ha Jack úgy jött haza, hogy előtte Joeyval füveztek, addig nem jöhetett be a hálószobába, amíg le nem zuhanyzott. Ez volt az egyetlen kikötésem, minden máshoz alkalmazkodtam.
A hirtelen nevetésr felkaptam a fejem.
- Ez most komoly? -ingattam a fejem nevetve. -Tudtam én, hogy mindig is ő volt a legkülönlegesebb és ilyen mélyen a szívedbe zártad...

Richard & Fiona

Nagyon sunyi mosoly ült ki az arcomra, ezzel jelezve neki, hogy igen, sok dolog van, amit még nem tud a Trónok harca kapcsán. Majd ő is eljut oda. Milyen boldog lesz...
- Valóban nem jó ötlet megszeretni a szereplőket. Nekem az összes kedvencemet kinyírták egy-két kivétellel. Úgyhogy nem is mondok neveket. Se élőt, se holtat. Majd egyszer. -Biztos voltam benne, hogy lesz egy-két halál, amin rendesen ki fog akadni. -Gondolom a jódlizó krumplik nem a világ legszebb látványai.
Nem is akartam, hogy idegesen autóba szálljon, akkor inkább mentem volna gyalog tovább, de komolyan. Semmi kedvem nem volt még elhunyni, pláne nem ilyen tragikus körülmények között.
- Éppen ezért nem fogok elmenni egyetlen osztálytalálkozóra sem. Szerintem fel sem ismernének amúgy az osztálytársaim, ott találgatnák, hogy hát ez meg kicsoda. Remekül a háttérbe tudtam húzódni. -Nem lepődtem volna meg rajta, ha tényleg így van.
Ahogy mindketten kezdtük túltenni magunkat az előbbi eseten, rájöttem, hogy én valójában tényleg nem bírom a vért. Úgyhogy inkább felhajtottam a pulcsim ujját, hogy még csak ne is lássam rajta. Még ennyitől is ki tudtam készülni, szerencse, hogy az előbb nem arra figyeltem, amikor az arcát törölgettem.
- Csak azért hajtom fel, nehogy rosszul legyek -szólaltam meg hirtelen, amikor rájöttem, hogy az előbbiek alapján mennyire furcsán mutathat ez a mozdulat. -Rosszul vagyok a vértől, nem igazán bírom a látványát.

Richard & Fiona

- Ha csak az életben maradtakról beszélünk, akkor nem lesz hosszú beszélgetés -nevettem fel. Az tényleg esélytelen lett volna. Múltkor unalmamban elkezdtem számolgatni, több halott szereplőt sikerült összeszámolnom mint olyat, aki még életben volt. Na és olyat, aki a legelejétől kezdve életben volt? Két kezemre ráfértek. De ezt jobbnak láttam nem közölni vele.
Én ilyet szerencsére nem éltem át, azt hiszem, nem is bírtam volna ki végig. Felesleges lenne tagadnom, hogy mennyire gyenge tudtam lenni ilyen helyzetekben, mind idegileg, lelkileg és fizikailag is. Engem egyáltalán nem erre találtak ki.
- Én egyikre sem fogok eljárni -ingattam a fejem. -Nem érdekel a fantasztikus kis életük és hogy milyen boldogak a tökéletes férjeik és feleségeik mellett, akiket egész biztosan magukkal vinnének. Végül is, mekkora poén lenne beállítani egy ilyenre Jackkel... -Néztek is volna nagyokat, azt hiszem. Azért őt még a legbutább egyedek is felismerték volna. Még jó, hogy nem voltak ilyen szándékaim.
- Akkor nem a vérrel foglalkoztam -vontam vállat. -Akadt, ami elterelte róla a figyelmem. De megfogadom a tanácsot, hátha így tényleg kijön. -Nem éreztem furcsának, hogy ennyire tudja, hogyan kell kimosni a vért valamiből. Biosztanár volt, biztos került már ilyen helyzetbe.

Richard & Fiona

- Azzal viszont már biztosan elleszünk jó sokáig.
Én pedig nagyon szörnyen éreztem volna magam, ugyanis ott kárörvendtem volna az összes idiótán. Ami valljuk be, nem egy szép dolog. De tekintve, hogy Jack miatt azonnal borzasztó kedvesek lennének velem - ahogy azt Richie bá is megmondta most -, talán mégsem lenne akkora bűntudatom. Na jó, de, de igen. Nem akarok az ő szintjükre süllyedni, meg amúgy sem vagyok én az a fajta.
- Azt kedvességet is fenyomhatnák a csinos kis hátsójukba. Jack is elhajtaná őket. -Vagy közölné, hogy akkor mi most szépen hazamegyünk. Nem hiszem, hogy könnyedén el tudná viselni azt a rakás idiótát egy helyen. Gonoszság is lenne tőlem már az is, hogy elrángatom egy ilyenre. Szerencséjére ezzel nem kell foglalkoznia.
Beültem az anyósülésre és felvettem a táskámat az ölembe, amit előzőleg a lábtörlőre raktam, amikor kiszálltunk. Türelmesen vártam, közben már az ablakon bámultam kifelé, de a Three Days Grace-re felcsillant a szemem. Igen, őket is imádtam. Ilyen téren nem válogattam sokat, ami ebből a stíluskörből származott, szinte mindent szívtam magamba. Nem is tudom, hány zenekart tudtam volna kapásból felsorolni, akiket imádtam.
- Igen, az lehet nem rossz ötlet. Bár azt hiszem, már eléggé elkéstem vele. -Kutakodni kezdtem a táskámban, alig találtam meg a festékes tégelyek meg a többi holmi között a telefonomat. A kijelzője pedig nem csak a villogó hét százalék miatt volt vészjósló. -Szerintem már szívrohamot kapott, négy nem fogadott hívásom van...