Jack & Fiona

Jack & Fiona

Olyan elviselhetetlen mértékű fejfájásra és hányingerre ébredtem, hogy én hasonlót még sosem tapasztaltam. Pillanatokon belül megkörnyékezett a halálvágy, hogy bárcsak valaki gyorsan véget vetne a szenvedésemnek. Átfordultam a hasamra, az arcomat a párnába fúrtam és legalább fél percig levegőt sem vettem, csak feküdtem mozdulatlanul mint egy hulla. Aztán, amikor már nem bírtam tovább, vettem egy mély levegőt, de... de a párna illata nem volt ismerős. Nem bírtam rávenni magam, hogy megmozduljak, úgyhogy először csak a fájó fejecském mélységeiből próbáltam előkaparni valamiféle emléket. Az egész éjszaka kiesett, csak homályos foltok ugrottak be előttem, amikkel nem tudtam mit kezdeni. A legutolsó, amire emlékeztem, az...
Olyan hirtelen ültem fel az ágyban, hogy majdnem azonnal a saját ölembe is hánytam. A halántékomra szorítottam a tenyerem, amíg el nem múlt a szédülés, aztán körbenéztem. Nem, azok határozottan nem az én gitárjaim, nem az én bútorjaim, az én ágyneműm és az én ágyam. Oldalra pillantottam, mellettem még békésen ott aludt Jack Walker. Ebben nincsen semmi extra. Rémlett valami, hogy hazahozott ide, hogy ne kelljen éjszaka egyedül mászkálnom. Igen, valami ilyesmire emlékeztem. Ez rögtön megnyugtatott, de ez a nyugalom is csak egy pillanatig tartott.
Lepillantva azt kellett észrevennem, hogy egy szál aerosmith-es pólóban vagyok, ami nagyon nem az enyém. És semmi más nem volt rajtam. Egy fél percre teljesen ledermedtem, olyan sápadt lettem mint a fal és szerintem a vérkeringésemben is keletkezett néhány fali érelmeszesedés.
- A kurva életbe -nyögtem fel. Kiugrottam az ágyból és minden szédülés meg hányinger ellenére a fürdőbe rohantam. Nemnemnem, ez nem lehet. Biztos nem. Bassza meg.

Jack & Fiona

Magamra zártam a fürdő ajtaját, nem kulcsra, mert az nem volt a zárban, keresni meg nagyon nem volt érkezésem, de elég határozottan csuktam be az ajtót magam után, hogy Jack tudja, ne zavarjon. Lecsuktam a vécédeszka tetejét és ráültem, az arcomat a tenyerembe temetve. Próbáltam felidézni az elmúlt éjszakát, amihez jónéhány percre szükségem volt. Csak képek villantak be, félreérthetetlen képek, amikből ugyan nem tudtam meg mindent, de éppen eleget ahhoz, hogy teljesen kikészüljek. Nem tudtam, hogy sírjak vagy dühöngjek a saját hülyeségem miatt, mindenesetre teljesen kétségbe voltam esve. Percekig nem mozdultam, csak a gondolataimba merülve ültem szoborként, Jack kopogására viszont összerezzentem.
- Nem kérek -válaszoltam, a hangom meglepően gyenge volt. -Mindjárt megyek ki.
Felálltam és a mosdóhoz lépve többször is megmostam az arcomat egymás után, felváltva hideg és meleg vízzel. Egyik sem segített, lehet zuhanyoznom kellett volna. Vagy egy gyors kis önvizsgálatot tartani, hogy tényleg ilyen hülye voltam-e. De ezt teljesen feleslegesnek láttam, már nyilvánvalóvá vált előttem, hogy ezt elcsesztem. Szó szerint.
Az egyik tiszta ruhákkal teli kosárból, amit a kád mellett találtam, előkotortam Jack egyik alsónadrágját, mert azért félmeztelenül mégsem kéne kimennem innen. Percekig álltam az ajtóban, mire rá tudtam venni magam, hogy kinyissam és szembesüljek vele, hogy mit műveltem az éjszaka folyamán.

Jack & Fiona

Majdnem hátraugrottam az ijedtségtől, amikor a nyíló ajtó mögött ott állt. És milyen boldog volt! Úgy néztem rá, mintha legalább Voldemort állt volna előttem. Hogy tud most ilyen vidám lenni, mintha órákkal ezelőtt nem éppen... Bassza meg a jó élet, szerintem nem tudja... Biztos nem mondtam el neki...
Nem válaszoltam neki, nem tudtam rávenni magam, csak a konyhaasztalhoz vonszoltam magam és lerogytam az egyik székre. A tekintetemet az asztal lapjára szegeztem, képtelen voltam ránézni. Ez egyre rosszabb és rosszabb lesz. Akkor most kitől várjak biztató vállba veregetést, hogy "ne aggódj, Fiona, annyira azért nem cseszted el, lehetne ennél rosszabb is"? Senkitől. Nem mintha elhittem volna, mert tudtam, hogy most ha az életemet nem is tettem teljesen tönkre, de valamit magamban mégis. Talán több dolgot egyszerre. Miért nem volt ennyi eszem? Miért kellett ennyire berúgnom? Csalódnom kellett magamban, ez pedig még az élettől is elvette a kedvemet. Eddig büszke voltam magamra az élet ilyen terén, de ezek szerint már ezt is elengedhetem.
- Nem vagyok éhes -ingattam a fejem lehangoltan. -Inkább felmegyek a tetőre és levetem magam a picsába. -Életemben először úgy éreztem, hogy ez lenne a legjobb megoldás, hogy ne kelljen szembe néznem saját magammal. De persze sosem tettem volna meg.

Jack & Fiona

Annyiban igaza volt, hogy tényleg nem éltem még meg életemben ilyen másnaposságot. Vagyis, szerintem eleve nem voltam soha másnapos, igazán remekül kezdtem. Legalább ezek után már nincsen lejjebb, ennél csak jobb lehet. Remélhetőleg. Mindig van lejjebb, azt hiszem.
- Kurvára nem a másnapossággal van a bajom! -csattantam fel, de amikor belefájdult a hangom a saját hangerőmbe, gyorsan visszavettem. -Ne haragudj. Nem akartam kiabálni veled.
A tenyerembe támasztottam a homlokomat, az ujjaimmal a hajamba túrva. Ideges voltam és dühös, elsősorban magamra, nem akartam ezt a haragot rajta kitölteni. Elvégre nem úgy nézett ki, mint aki csak kihasználta a helyzetet, akkor lehet már régen összepakoltatott volna velem, hogy akkor most hazavisz, és nem látjuk többet egymást soha. Bár, ami késik, az nem múlik, még bármi megtörténhet. Pláne az után, hogy így ráordítottam.
Nem akartam megszólalni, de éreztem, hogy ideje lesz elbeszélgetnünk. Mert ezt muszáj lesz, nem vagyok képes lenyelni, későbbre halogatni pedig nagyon nem szeretném. Túl kell esnem rajta minél hamarabb. Mégsem tudtam semmit kinyögni.

Jack & Fiona

Pedig teljesen komolyan gondoltam azt a bocsánatkérést. Nem akartam megbántani, nem volt rá okom, csak nem tudtam mit kezdeni a helyzettel és magammal. Egyszerűen előtört belőlem, még jó, hogy hamar és könnyen el tudtam fojtani. Dühkezelési problémáim nem igazán voltak, a többi mellé biztos nem fért el.
Nem tudtam eldönteni, hogy az érintése megnyugtat vagy csak még inkább lejjebb süllyeszt abba a rohadt pöcegödörbe. Vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam. Borzasztóan vágytam most egy ölelésre, de nem mertem kezdeményezni. Talán nem is lett volna olyan jó, mint amilyenre számítok, nem tudom. Nem érdekel.
Felemeltem a fejem és Jack felé fordultam. Gyerünk, Fiona,most legyél erős és határozott, legalább egyszer ebben a rohadt életben.
- Beszélni szeretnék veled. Ez most fontos.
Nem tudtam, mit kéne vele kezdenem. Hogy fogjak bele, mit mondjak neki, hogy járjam körbe. Nem akartam telibe a képébe mondani a nyers információt, azt parasztságnak érezném.

Jack & Fiona

Valóban nem a globális felmelegedés, az infláció vagy az ökológiai lábnyom érdekelt ennyire, hogy még vele is ezt akartam megbeszélni. Sőt, igazából magasról tettem ezekre, ami nem volt túl pozitív tulajdonság, de valahogy még így sem tudott foglalkoztatni. De miért is húzom most ezzel az időt?
Nem válaszoltam a kérdésére, csak teljes testtel felé fordultam, nem akartam a hátam mögé beszélni. Az egyik lábamat szorosan felhúztam magam elé a székre és átöleltem, valamiért biztonságot nyújtott. Hogy mi ellen, azt már nem tudtam volna megmondani, nem fenyegetett halálos veszély.
- Igazából a probléma velem van, nem veled. Lehet, nem is kéne elmondanom, de nincsen más akivel megoszthatnám a gondolataimat, satöbbi. -Nem néztem rá, képtelen voltam a szemébe mondani. Milyen kibaszott kínos ez... -Biztos vagyok benne, hogy legalább annyira nem akarod ezt hallani senkitől, akit csak ennyi időre ismertél, mint amennyire én sem akartam soha ezt kimondani senkinek. Vagy egyáltalán ebbe a helyzetbe kerülni. De... -Elakadtam és vennem kellett egy nagy levegőt, mielőtt folytatni tudtam volna. -Jack... minden értelemben te voltál a legelső férfi az életemben. Minden értelemben. -Nem akartam konkrétan kimondani, de szerintem ennyiből is gond nélkül megérthette.
A padlóra szegeztem a tekintetem és el sem vettem onnan. Féltem a reakciójától.

Jack & Fiona

Pedig azzal az első mondattal tényleg csak annyi volt a célom, hogy megnyugtassam, hogy ez nem az ő hibája. Mert egyáltalán nem tartottam annak, nem egy mentalista, hogy kitalálja a gondolataimból, hoy mi a helyzet, pláne nem olyan részegen, amilyenek tegnap voltunk. Persze ha nem ittunk volna annyit, ez valószínűleg meg sem történt volna. Mintha nem lenne most már teljesen mindegy. Úgysem tudjuk visszacsinálni.
- Nem a te hibád -ráztam meg a fejem. -Én nem mondtam semmit, magadtól meg nem tudhattad. Ez csak rajtam állt, én pedig elcsesztem. -Ha akartam sem tudtam volna rákenni. Valószínűleg csak azt tette, amihez hozzá volt szokva, nem tudtam hibáztatni érte.
Megdörzsöltem az arcomat, mielőtt még sírni kezdtem volna, mert éreztem, hogy az is nagyon közel áll már. Viszont nem akartam előtte. Úgy egyáltalán senki előtt sem, nem szerettem sírni és nem is volt szokásom. Nem értettem, most miért kínzott ez ennyire. Hirtelen felálltam a székről.
- Felöltözöm és összeszedem a cuccaimat. Ideje hazamennem. -Talán egy kis egyedüllét majd segíteni fog. Vagy még rosszabb lesz tőle. Már nem érdekel az sem.

Jack & Fiona

Éppen ez volt a problémám, hogy az egész csak rajtam állt, én meg nem tettem semmit annak érdekében, hogy... nos, olyan maradjak, amilyen voltam. Szépen, finoman megfogalmazva. Pedig jobb lett volna, ja képes vagyok rá, akkor most nem lennénk itt ebben az elviselhetetlenül kellemetlen szituációban, én pedig folytathatnám a kezdő macskásnői életemet, várva a szőke hercegre. Ennél még az is jobb lenne.
- Tudom. De tekintve, hogy még én magam sem gondoltam erre, elég nehéz lett volna szólnom. Egyébként már úgyis mindegy. Nem vagyunk mágusok, visszacsinálni úgysem tudjuk. -Az lett volna szép baleset.
Ezt lehetetlen lenne elfelejteni. Mert ha nem lenne elég az, hogy mi történt, akkor jöhet az, hogy kivel történt. Minél többet gondolkodtam ezen, annál szánalmasabban hangzott és én is annál rosszabbul éreztem magam.
- És az mennyivel jobb, ha itt ülünk kínos csendben? Amúgy is le kéne már zuhanyoznom, mocskosnak érzem magam. -De még mennyire, hogy annak éreztem magam. Habár megérdemelném, hogy a saját levemben aszalódjak ezek után. Olyanná váltam, akiket mindig megvetettem és gyűlöltem. Rosszabb nem is lehetne.

Jack & Fiona

El tudtam képzelni, neki is milyen kellemetlen helyzet lehetett. Biztos nem erre számított, amikor hazahozott és az ágyába vitt, a helyében én sem gondolkodtam volna ilyeneken. Szerencsétlent biztos egy jó idő elijesztettem a teljesen meggondolatlan éjszakai kalandoktól.
- Lehetne, igen. A legnagyobb problémám inkább azzal van, hogy csalódtam magamban, sikeresen. Nem ezt vártam volna magamtól. Eddig az hittem, hogy legalább ennyi emberi büszkeség és női tartás lehet bennem, hogy nem vetemedem ilyenekre, pláne nem legelsőre. Erre nézd meg, hol vagyok... Igen, ez határozottan elveszi az életkedvem. Látod, nem miattad van, hanem énmiattam.
Melyik lány ne tervezte volna teljesen másképpen az első alkalmat? A fiúknak teljesen mindegy volt, őket ez nem érintette annyira mint minket. Mondjuk biztos voltam benne, hogy mindkét lehetőségre akad ellenpélda, de hát a kivétel erősíti a szabályt.
Halványan elmosolyodtam.
- Ne aggódj, még csak tizenkettő vagyok, nem túl öreg hozzád. Na jó, csak vicceltem. Ennyire nem vészes a helyzet. -Tétován a fürdőszoba felé pillantottam. -Nem akarom ezt még nehezebbé tenni. Az lenne a legegyszerűbb, ha egy életre elfelejtenénk egymást. De ez nem fog megtörténni, igaz? -Biztos voltam benne, hogy nem így lesz. Neki még könnyű lenne túltennie magát ezen az egészen, de nem biztos nem fog menni.

Jack & Fiona

Nem volt ugyanaz a két helyzet. Ő várta, hogy valaki végre szemet vessen rá, legyen az bárki, én viszont pont hogy nem akartam az első srácnak a lába elé borulni, aki érdeklődést mutat felém. Nem voltam az a fajta lány, akit csak az éltetett, hogy legyen egy férfi az oldalán, nem éreztem úgy, hogy ettől lennék több vagy kevesebb. Egyedül is jól megvoltam, köszönöm. Vagyis... inkább szinglin, egyedül már nem annyira.
- Itt nem a társadalomról van szó, ha az érdekelne, hogy ők mit gondolnak rólam, már régen picsagatyában és semmit nem takaró pólóban illegetném magam, miközben a következő balfaszra vadászom, aki este hajlandó megdugni. A saját elvárásaimnak nem tudtam megfelelni, ez bosszant. De azt hiszem, módosítanom kell ezeken is. -Most már kénytelen voltam rá, időutazni még nem tudtam.
Egy percig legalább homlokráncolva meredtem rá, azon gondolkodtam, hogy most vajon csak szórakozik velem, vagy tényleg komolyan gondolja. Mivel semmi értelme nem volt ezen agyalni, mert... mert nem volt, végül csak felsóhajtottam.
- Jó, legyen -egyeztem bele. -Lezuhanyzom, addig rendeld meg azt a pizzát. De tényleg óriási legyen. -Hirtelen nagyon éhes lettem. Biztos csak a pizza gondolatára.

Jack & Fiona

Nincs is annál szarabb érzés, mint amikor saját magának nem tud valaki megfelelni. Mert ki a halált érdekel a társadalom, az ő elvárásaik amúgy is teljesíthetetlenek és bármit is csinálsz, valakinek akkor is lesz veled problémája. Nem is tudom, sokan miért erőlködnek ennyire. Csak annál nagyobb lesz a pofon, ami éri őket.
Még a katasztrofális indítás ellenére is nagyon aranyosnak találtam, hogy mennyire felvidította, hogy maradok. Mert tényleg az volt, ezt el kellett ismernem, nem mintha valaha is tagadtam volna. Milyen abszurd, hogy pár nappal ezelőtt még csak egy fangirl voltam a többi között.
- Mert az éhség alapjáraton jön, ha be vagy tépve. Volt egy srác még gimnáziumban az osztályomban, akiről mindenki tudta, hogy hatalmas füves. Onnan tudtuk, hogy reggel is beszívott, hogy minden szünetben lement a sulibüfébe és egy tonna kaját hozott fel. Embertelen mennyiséget betermelt a bolondja.
Eligazítottam egy hajtincset Jack fején, ami valamiért nagyon furcsán állt, nekem pedig zavarta a szépérzékemet, aztán bevetettem magam a fürdőbe. Nem töltöttem el sok időt bent, maximum fél órát, aztán megint előguberáltam egy tiszta pólót a kosárból, egy butafejű alpaka volt rajta. A saját, tegnapi ruháimat nem voltam hajlandó felvenni, nagyon büdöse voltak.
- Mehetsz te is -szóltam Jacknek, miután végeztem, aztán letelepedtem a kanapéra. Lehet, kicsit rendet rakok, mire ő is lezuhanyzik.

Jack & Fiona

- Eddigi széles körű tapasztalataim alapján a másnaposságnál még a halál is jobb. -Már most elhatároztam, hogy soha többet nem fogok inni. Pontosabban lerészegedni, mert inni azt tuti fogok. Ennyire ismertem magam. Ennyire még igen...
Sejtettem, hogy nem fogja érteni, miért igazítottam meg a haját. Én értettem, és ez volt a lényeg. Jobb kompozíciót nyújtott. Tényleg, zuhanyzás után le fogom rajzolni. Tegnap úgyis elhanyagoltam a kis vázlatfüzetemet.
- Ez volt a legaranyosabb, amit találtam -voltam meg a vállam halványan elmosolyodva. -Nagyon szeretem a lámákat és az alpakákat, olyan jó bolyhosak és puhák. -Ez még igaz is volt. Nagyon furcsa dolgokért tudtam rajongani.
Amíg Jack zuhanyzott, összepakoltam egy kisebb rendet a nappaliban. Ami annyiból állt, hogy szép sorban a falhoz állítottam a gitárokat, kidobtam a szemetet, a papírokat meg egy kupacba raktam, nem figyeltem, hogy mi micsoda. Annyira azért nem foglalkoztatott a dolog, csak élhetőbbé akartam tenni a helyet. Aztán leültem a kanapé egyik végébe és a felhúzott térdeimre támasztottam a táskámból előhalászott vázlatfüzetet, hogy nekiálljak rajzolni. Egy kis szörnyecskét, ha már Szörny Egyetemet fogunk nézni.

Jack & Fiona

Képtelen lettem volna elviselni, ha nekem is minden nap így kellene felébrednem. Ilyen fejfájásra, hányingerre én emlékezetkiesésre? Csak azt ne. Pláne, hogy most is láthattuk, mi történik akkor, ha én részeg vagyok. És tekintve, hogy ez másodszorra nem fordulhat elő, biztos még annál is rosszabb lenne. Ennek sincsen sok értelme. Mindenesetre inkább nem válaszoltam neki rá semmit.
- Mondanám, hogy meglepődtem, de nem. Majd kapsz egy plüss alpakát, de egy bazinagyot. -Olyat én is akartam volna, de annyira drágák a plüssállatok, hogy az nekem megfizethetetlen. Meg kell maradnom az öreg plüssfókámnál, amivel a kollégiumban alszom.
Mire kiért a fürdőből, majdnem az egész szörnyecskével készen voltam. Az árnyékolást még nem fejeztem be, de a vonalak mind a helyükre kerültek. Tényleg elég buta feje lett, de baromi aranyosnak találtam. Pedig még sosem rajzoltam szörnyet. Ez lesz az új hobbim.
- Ennyire tetszik? -pillantottam fel Jackre. -Mindjárt befejezem és akkor neked adom. -Ha neki nem is kell, a kislánya biztos odáig lesz érte. Tapasztalatból mondom, a kisgyerekek nagyon szeretik a rajzokat, főleg ha azok cukik.
Kissé bizonytalanul néztem körbe magunk körül.
- Hát... nem nevezném kifejezetten rendnek, de kétségívül jobb mint volt.

Jack & Fiona

Mindegy a kor, a plüssállatok mindig nyerők. Mert a plüssök csak jók lehetnek. Én is odáig voltam értük, persze még viszonylag közel álltam a gyerekkorhoz, de akkor is. Szerintem én hetven évesen is a fókámmal fogok aludni a férjem helyett. Mert az biztos nem lesz, belőlem macskásnő fog válni, pláne ezek után.
- Még akkor is, ha nő van a háznál? -vontam fel a szemöldököm.
Nagyokat pislogtam, hogy a saját szobájába akarja kirakni. Azt gondolhatta volna az ember, hogy ha már gyereke van, akkor neki fogja kiragasztani valahová. Na nem mintha engem zavarna. Végül inkább nem válaszoltam rá semmit, én csak örültem, hogy tetszik neki a rajzom. A pozitív visszajelzések mindig jólestek.
- Annyira nem vészes... -De az volt. Végigsimítottam az arcán, közvetlenül a szeme alatt. -Ha gondolod, kisminkelhetlek, akkor nem fog látszani.
Pár másodpercig néztem az arcát, aztán visszafordultam a rajzom felé, be akartam gyorsan fejezni.
- Biztos azt hiszik, hogy abszinttal itatod a gyerekeiket. Meg zavarja őket, hogy nem vagy egy jól fésült, fess öltönyös ügyvédember. Az emberek ilyen felszínesek. -Én is tudtam volna hasonlókat mesélni. Nem is akkora hátrány, ha valaki láthatatlan az iskolában, mindent lát és mindenről tudomást szerez. Mindenkinél többet tudtam az odabent történő dolgokról. Az egyetemen is hasonló a helyzet, de nem tud érdekelni.

Jack & Fiona

Nagyokat pislogtam rá, mint aki teljesen megrettent attól, amit mondott.
- Aztán vigyázz vele, még a végén az alpakára másznak rá helyetted. -Igyekeztem lazán kezelni a dolgot, de igen, tényleg csak még szarabbul éreztem magam tőle. Hogy lehettem én ekkora kretén? Legszívesebben kitörölném az egész tegnap estét az emlékezetemből.
A szülők elviselhetetlenek voltak, az enyéim is az élen voltak ebben. Talán éppen ezért általánosítottam. Talán éppen ezért nem akartam egy jó darabig saját gyereket és talán éppen ezért rettegtem volna az anyaságtól. Milyen szerencse, hogy emiatt még nem kellett aggódnom.
- Az összes ilyen, mindenben és mindenkiben keresik a kivetnivalót, csak a kretén kölykeik a tökéletesek és persze ők maguk. Ne is foglalkozz velük. Úgysem fogják elfogadni, hogy te ilyen vagy. Daisy imád, a többi pedig nem is fontos. -Ahogy kimondtam, rá kellett jönnöm, hogy ez nagyon hülyén hangzott. Ezzel viszont nem tudtam mit kezdeni. Most már kimondtam, úgyhogy talán mindegy is.
Amíg összerakta a gépet és a tv-t, addig én befejeztem a kis szörnyecskét, nem sok volt hátra belőle, meg valljuk be, nem is egy órákat igénylő alkotás. De egész aranyos lett. Kitéptem a papírt a füzetből, mögötte pedig felbukkant trónok harcás alkotásom. Lehet nem kellett volna újrakezdenem a sorozatot...