Jennifer Linwood

"Family means nobody gets left behind or forgotten"

Nő

23

1992. december 18.

Skócia

Egyetemista / újságíró gyakornok

egyedülálló

Ami szerethető bennem

Általában barátságos, kedves, nyitott, közvetlen személyiségnek mondanak, akivel nem nehéz jóban lenni. Csupa mosoly lány. Gyakran mondják ezt rám. És tényleg alapvetően optimista jellemnek tartom magam, szeretek nevetni, nem vagyok komor. Új emberekkel is szívesen ismerkedem, beszélgetek, szeretek másokat megismerni. Azt hiszem, ostoba sem vagyok, megvan a magamhoz való eszem. Nem vagyok egy zseni, de azért a legtöbb témához legalább alapszinten hozzá tudok szólni, nem az üresfejű libák táborát erősítem. Egyébként pedig titkot tartani is tudok és akit egyszer tényleg megszeretek, ahhoz nagyon ragaszkodom.

Ami zavar bennem másokat

Kaptam már meg azt, hogy kicsit infantilis vagyok. Olykor talán tényleg nem a koromnak megfelelően viselkedem, illetve alkalmasint nyafogni is tudok rendesen. Mindig én voltam a legkisebb a családunkban és talán emiatt tudok néha kicsit „hercegnősen” viselkedni. Emellett mániám a jó kinézet, órákig tudok készülődni, épp ezért szinte mindig, mindenhonnan elkések. Sokszor olyan dolgokat is megveszek, amikre semmi szükségem, főleg cipők, táskák tekintetében csábulok el könnyen. De hát mindenkinek vannak mániái, kisebb hibái, ennyi belefér, nem igaz?

Életem története

Nem mondhatnám, hogy idilli családba születtem, mégsem emlékszem úgy vissza a gyerekkoromra, mint valami borzalomra. Bár én igazából még mindig gyereknek érzem magam, ha őszinte akarok lenni, hiába vagyok már az Államok törvényei szerint is nagykorú két éve. Apámról sok emlékem nincs, alig volt otthon, állandóan dolgozott. Anyám sokat foglalkozott velünk, de mindig éreztem, hogy a bátyám, Dominic a kedvence. Haragudhattam volna rá és a testvéremre is ezért, talán az elnyomás miatt lettem kicsit hisztisebb is, mint az átlag, de valahol megértettem. Dominic különleges. Az én szememben is mindig az volt. A legjobb bátyus a világon. Kiskoromban, az általánosban gyakran mondtam róla ezt. Nem volt ebben azonban semmi különös. Felnéztem rá és szerettem. A mai napig is így van ez.
Átlagos életemet az változtatta meg, mikor a szüleim meghaltak. Egyszerre, mindketten. Nem tudom, hogyan, de valamiért mindig úgy éreztem, mintha az idősebbik bátyámnak, Stevennek lett volna valami köze hozzá. Olyan furcsa volt… de elhessegettem magamtól a gondolatot. Annak viszont nem örültem, hogy ő lett a gyámom, mint legidősebb testvérem. Sosem volt kedves, de utána még lekezelőbb lett, parancsolgatni próbált és gyakran elég megalázó szituációkba kevert. Meg nem ütött soha, azt nem merte volna, de nem volt egy szép időszak. Szerencsére nem tartott sokáig. Két évvel később esett meg az, ami úgy hiszem, Dominicot és engem örökre összekovácsolt.  Láttam mindent. Az elejétől a végéig. Dominic nem tudhatta, úgy volt, hogy nem leszek akkor otthon, a véletlennek volt köszönhető az egész. Csendben végignéztem. Láttam valami aggodalmat az arcán átsuhanni, mikor a végén észrevett és a tekintetünk találkozott. Elég volt azonban egy szemvillanás, hogy értse, mellette állok. Kihívtuk a rendőrséget és hazudtunk. Én is. Szemrebbenés nélkül. Nem érzek bűntudatot miatta azóta sem. Megkönnyebbültem, hogy megszabadultam a bátyámtól, aki megkeserítette az életemet kamaszkorom első éveiben.
Ezek után Dominic lett a gyámom és egy évvel később, miután lediplomázott, úgy döntött, hogy az államokba akar költözni. Nem volt kérdés, hogy vele tartsak. Ő is így gondolta és én boldogan egyeztem bele. Alexandra, a nővérem nem örült neki. Helytelenítette, hogy vele tartok, de még ha ez egy elég nagy veszekedésbe is került, én kitartottam az álláspontom mellett. Biztos vagyok benne, hogy Dominic, ha ellenkezek, akaratom ellenére nem hozott volna Quanticóba. De ilyesmiről szó sem volt. Én is jönni akartam. Mindegy, hol lakunk, csak vele legyek. Akkor nem érhet baj. Már tizenhat évesen is ezt gondoltam.
A beilleszkedés a középiskolába nem volt könnyű, sokat gúnyoltak a skót akcentusom miatt, ami az ittenieknek szinte érthetetlennek számított. Hosszú időbe telt, de végül lettek barátaim és most már ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy nem született amerikai vagyok! A skót akcentus már legfeljebb csak akkor jön elő, ha a nővéremmel, Alexandrával beszélek telefonon, aki Skóciában maradt és azóta meg is házasodott és gyerekei születtek. A bátyám is kerüli a használatát, legfeljebb egy-két jellegzetes kifejezést használunk még egymás között olykor, amit az itteniek nem érthetnek.
Egyébként boldog vagyok itt. A gimnázium elvégzése után egyetemre jelentkeztem. Mivel a színművészetire nem vettek fel, kommunikáció szakra, és ez el is döntötte, hogy két nagy szerelmem, a színpad és az újságírás közül melyik felé mozdulok el. Az életem sínen van, az utolsó évemet taposom, nem sok választ el a diplomától, ráadásul még a helyi újsághoz is bekerültem gyakornoknak már egy éve. Minden tökéletes. A bátyámmal élek és úgy hiszem, boldogok vagyunk.  Dominic is az. Tudom, mit csinál a pincénkben, ismerem a furcsa „hobbiját”, de nem félek tőle, egyáltalán, semmi kivetnivalót sem találok benne. Nem ölne meg olyan embert, aki nem érdemli meg. Ő az én bátyám és tudom, tudja, mit csinál. Szeretem őt és nem kérdőjelezném meg soha. Mi vagyunk itt egymásnak, megbonthatatlan egységben. Ő vigyáz rám és a magam módján én is rá. A titka biztonságban van nálam. Ahogy én is biztonságban lehetek, amíg ő velem van. Amíg itt van velem, együtt vagyunk, szentül hiszem, hogy nem érhet semmi baj.

Ha tükörbe nézek

Bár mindig találok magamon valami kivetnivalót, sokszor hisztizek is miatta, ha mondjuk nem úgy áll a hajam, ahogy szeretném, vagy úgy érzem, hogy híztam, de tisztában vagyok azért az előnyös külső adottságaimmal. Szeretek divatosan, csinosan, de nem kihívóan öltözködni és mint minden nő, természetesen élvezem bezsebelni az elismerő pillantásokat. A testmagasságom ugyan átlagos a 162 centimmel, de szőke hajam, bájos, kislányos arcom és nőies alakom miatt mégis gyakran kijár nekem a kitüntetett figyelem.

Családom

Thomas Linwood ügyvéd volt Skóciában, abból a fajtából, aki a munkájának és a sikernek élt, utóbbiért pedig bármire képes lett volna. Ritkán láttuk otthon, akkor sem foglalkozott velem vagy a testvéreimmel. Tizenhárom voltam, amikor meghalt.

Penelope Linwood, családanya, szintén ügyvéd, pontosan az ellenkező fajtából. Tyúkanyóként védte a gyermekeit, különösen a bátyámat, Dominicot. Nem tudom, miért, de mindig is ő volt a kedvence, amit szerintem a bátyám azért eléggé ki is használt, de nem hibáztatom ezért. Én sem tettem volna másként. Ugyanakkor halt meg, amikor apám. A haláluk körülményeiről máig nem sokat tudok.

Steven... Törtető, arrogáns, elviselhetetlen ember volt, de igazából szinte minden negatív jelzőt használhatnék rá, nagy valószínűséggel igaz lenne. Tizenegy évvel született előttem, a másik bátyámmal, Dominickal végtelenül gyűlölték egymást, amióta csak emlékszem. Mindig ellenségesek voltak egymással, de Steven igazából velem és a nővéremmel sem volt kedvesebb. Alapvetően nem volt túl kedves vagy erkölcsös ember, velem is mindig gorombán, lekezelően viselkedett, különösen azután, hogy a szüleink halálát követően ő lett a gyámom. Tizenöt éves koromban meghalt. Gyilkosság áldozata lett és azt is pontosan tudom,ki ölte meg…

Dominic, a fiatalabbik bátyám nekem lényegében mindent jelent. A legfontosabb ember az életemben. Már kislánykoromban rajongásig szerettem, hacsak tehettem, rajta csüngtem. Öt évvel idősebb nálam. A másik két testvérem sosem állhatta, Alexandra, a nővérem gyakran szapulta nekem, de én mindig kivédtem. Bár sosem volt az az abajgatós típus, én éreztem, hogy szeret és törődik velem, figyel rám. Tinédzser koromban talán kicsit szerelmes is voltam belé, hangozzon bármilyen furcsán. A mai napig úgy érzem, olyan férfit szeretnék egyszer magam mellé páromul, amilyen ő is. Maradéktalanul bízom benne és nem akarom elhagyni, így számomra természetes volt, hogy vele költözöm Quanticóba, hátrahagyva Skóciát és ezt valahol úgy érzem, ő is abszolút jó néven vette. Örülök, hogy itt van velem, hogy a közelében lehetek. Ő ölte meg a bátyánkat, Stevent nyolc évvel ezelőtt és én láttam. Végig. És boldog vagyok, hogy van egy közös titkom vele, ami még inkább összeköt. Nem félek tőle, tudom, engem sosem bántana. Annak ellenére sem, amit a pincénkben művel. Mert arról is tudok, bár ez már csak az én titkom. Ő próbál távol tartani ezektől a dolgoktól, de én nem vagyok azért annyira naiv és gyerekes, mint mutatom magam. De nem szólok. Nem akarom, hogy bármi éket verjen közénk. Csak titokban figyelem a mindenféle üzelmeit. Nem bánom, amíg nem bukik le és neki nem esik baja. Nekem csak ez számít.

Alexandra két évvel idősebb nálam, mindig is jól kijöttünk, ellentétben Dominickal, akivel valahogy sosem találták a közös hangot. Mindig azt hangoztatta, Dominicnak valami nincs rendben a fejében. Továbbra is Skóciában él, nem költözött el velünk. Jelenleg lakberendezőként dolgozik, férje van és gyerekei. Rendszeresen beszélünk, tartom vele a kapcsolatot. Örülök, hogy jól megy az élete. Megérdemli, igazán rendes és dolgos, szorgalmas nő.

Apróságok

Leginkább attól, hogy elveszítem Dominicot. Tudom, hogy nem veszélytelen életet folytat és bármikor lebukhat. Persze akkor én is bajba kerülhetek, hiszen tudok mindenről, mégsem szólok senkinek. De ez nem aggaszt. Hogy őt elvehetik mellőlem és nélküle kell folytatnom az életemet, mindennél rémisztőbb.

Hogy találjak egy olyan férfit, mint a bátyám és boldogan éljünk hármasban. Mert Dominicot nem akarom elhagyni. Mindig is része volt az életemnek és az is lesz. Egyébként pedig szeretnék lediplomázni és elismert újságíró és talán színmű kritikus lenni. Szeretnék gyerekeket, egy kisfiút mindenképp és sok kutyát és cicát, mert imádom az állatokat.

Elsősorban az, hogy megfeleljek a bátyámnak. Ritkán dicsér, nem az a fajta ember, ezért ha valamit elismer, amit teszek, az nagyon sokat számít nekem. Lediplomázni is elsősorban ezért szeretnék, illetve igyekszem a háztartás vitelében is nagyobb szerepet ellátni, bár be kell látnom, e téren igencsak vannak hiányosságaim.

Ha nem alszom eleget, használhatatlan vagyok. Egyébként pedig hajlamos vagyok elkalandozni, nehezen koncentrálok sokszor. Bármilyen, az átlagostól eltérő esemény ki tud zökkenteni. Ha látok egy helyes pasit, nem találom reggel azt a táskát vagy cipőt, amelyik igazán passzolna a ruhámhoz, bármi. Ha úgy érzem, gond van Dominic körül, az végképp. Bár az ő viselkedésén nem látszik, de én hiszem, hogy jó érzékkel megérzem az ilyet.

A színház. Egyszerűen imádom. Kisiskolás korom óta tagja voltam a színjátszó csoportnak, most sincs ez másként az egyetemen. Ráadásul rendre főszerepet kapok, állítólag van tehetségem. Kis híja volt, hogy nem a színi pályát választottam. De nézőként is szeretem. Ha tehetném, minden új darab premierjén ott ülnék.
Állatok. Imádom őket. Dominic sajnos nem lelkesedik azért, hogy kutyát vagy macskát tartsunk, pedig én nagyon szeretném. Csak azért nem forszírozom túlzottan, mert úgy sejtem, egy kutyus vagy cicus akaratlanul is lebuktathatná esetleg illetéktelenek előtt a pincében folyó üzelmeit, a bátyám biztonsága pedig fontosabb nekem ennél a vágyamnál.
Divatos ruhák, cipők, táskák, ékszerek és egyéb kiegészítők. Imádok vásárolni és mániám, hogy legyen minden ruhámhoz passzoló kiegészítőm. A butikok, boltok járása egyébként is mindig feldob.

Quanticoban élek, egy közepes méretű családi házban, amit a bátyám vásárolt meg. Hosszú folyosó, tizenhat szobával, szóval kényelmesen elférünk így kettecskén, kicsit talán nagy is, de Dominic ragaszkodott hozzá, én pedig nem álltam ellen. Eredetileg szőlőföldek is tartoztak a házhoz, de azokat a bátyám beköltözésünk után nem sokkal eladta, amivel egyetértettem, végtére is egyikünk sem foglalkozik mezőgazdálkodással, nem volt rá szükségünk, nem is tudtuk volna művelni. A pincét azonban rendesen kitataroztatta. Tudom, hogy fontos neki az a hely, ezért én nem szóltam bele, amennyire ő tudja, nem is járok oda le, de természetesen, titokban előfordultam már arra, tudom, mit művel odalenn.  A lakórész viszont elég átlagos, kicsit talán rideg is, de igyekszem otthonosabbá varázsolni. De hát Dominic végül is itt lakik velem, mi baj lehet?

Bár még az egyetem padjait koptatom, nemrég elkezdtem gyakornokként dolgozni az egyik helyi lapnál. Mindig úgy hittem, a bulvárújságírás érdekel igazán, illetve nagyon szerettem volna legalább a hírlap kultúra rovatához kerülni, már csak a gyakori ingyen színházjegyek miatt is, de jelenlegi a bűnügyi rovat szerkesztőségébe osztottak be. Itt szerettem meg az oknyomozó újságírást is. A rendőrségnél is gyakran megfordulok és kifejezetten érdekesnek találom. Bár nem adtam még fel az álmomat, hogy színmű kritikus legyek, mostanában egyre többször fordul meg a fejemben, hogy meg kellene maradnom inkább ezen a vonalon. Sajtósként nyomozni például gyilkosságok után (vagy ha ráismerek a bátyám üzelmeire, mindenképp megakadályozni, hogy rá terelődhessen a gyanú) is izgalmasnak, kalandosnak tetszik számomra.

Ashley Benson