Ugye viccelsz? Nézz csak rám, maga a megtestesült negativitás vagyok. Nem számít, hány verdát pofozok ki, mennyire olcsón hozom rendbe a gikszereit. Ha valamikor véletlenül abba a hibába esnél, hogy jó fejnek tartasz, várj öt percet, úgyis elcseszem valami beszólással.
Ami zavar bennem másokat
Szerintem pozitív, mások mégis panaszkodnak, amiért közel sem vagyok olyan nyitott könyv, mint a társadalom nagyobbik része. Noha soha nem hagyok ki egyetlen alkalmat sem, amikor - rendkívül bunkó és lekezelő módon - hangot adhatok a véleményemnek bármivel kapcsolatban, magamról mindig hallgatok. Senkinek semmi köze a magánügyeimhez. A nevem is az, ha úgy akarom. Lusta is vagyok. Nem megyek be dolgozni, ha épp olyan napom van, és Isten ments, hogy megmozdítsam akár a kisujjam is valami olyasmiért, amiből nekem semmi jó nem származik. Ha ez még mindig nem lenne elég, a testi sértések és bolti lopások majd elveszik a kedved attól, hogy meg akarj ismerni. De azért kúrhatunk egy jót, mit szólsz?
Nem nagy szám. Nem vagyok túlságosan jóképűnek mondható, a hajam általában össze-vissza áll, a ruháim állandóan benzinszagúak, és nem is fektetek nagy hangsúlyt a tisztításukra. Jó az gyűrötten is, épp kikapva a szekrényből. Vagy az ágy alól. Edzeni eszembe sem jutna járni. Nincs botsáska testem, de ezt csak a munkámnak köszönhetem - elvégre néhány dologhoz erő kell, nem is kevés. Ez az egyetlen dolog, mely okozhat némi népszerűséget, mikor elég meleg van ahhoz, hogy kénytelen legyek felfedni az izmaim. A más időszakban alakuló egy, esetleg többéjszakás kalandokat nem igazán tudom hová tenni. Habár részegen még egy lovat is megdugnék.
Családom
Édesapám
Jacob Seggfej Colson, 58; nem beszélünk, amióta összeszedtem annyi pénzt, hogy el tudjak költözni otthonról. Mindig egy rohadék barom volt. Ivott, nőzött, talán még drogozott is. Tőle örököltem mindenem, olyan vagyok, mint ő. A nőket kivéve - persze, erről ő semmit nem tud. Ahogy más sem, az érintett személyeken kívül.
Édesanyám
Veronica Szajha Colson, 47; vele az elköltözésem után is tartottam a kapcsolatot egy rövid ideig. Egy anya minden férfi életében nagyon fontos szerepet tölt be, legyen akármilyen. Kivéve, ha az ember megtudja, hogy a dugópartnerén az anyjával kell osztoznia. Meg még sok mindenki másnak. Igen, anyám tudta rólam nagyon jól, hogy nem jönnek be a nők. A fia vagyok, érezte. De nem gondoltam volna, hogy van gerince megtenni valami ilyesmit. Nem szeretem a srácot, hisz nem szeretek senkit, mégis dühített. Annyira, hogy nem hívom többé az anyámnak.
Öcsém
Daniel Colson, 24; az a kis szaros... nem fiatalabb nálam, csak öt perccel, mégis mindig ő volt a gyámoltalanabb. Veronica lelki világát örökölte, emellett eszes, ambíciózus és nem hagy mindent félbe, ellenben velem. Ez az egyik oka annak, hogy vele sem tartom a kapcsolatot
Párkapcsolat
Vannak párkapcsolatok, meg van Brandon és én. Mások vagyunk, ahogy eddig minden emberi kapcsolatom más volt az átlagosnál. Csak néha lefekszünk, ennyi az egész. Soha nem volt és soha nem is lesz ennél több. Részemről nem. Az, hogy esetleg ő mit érez, nem foglalkoztat. Furcsa, mert a korábbi hasonló esetekben véget vetettem a dolognak, amint észrevettem, hogy a másik máshogy néz rám. Pedig Brandon sem más. Ő is ugyanúgy csak egy lyuk nekem.
Apróságok
Félelmeim
Nem félek én semmitől. Ja, persze, az a szokásos nagymenőzős válasz... Valójában ez rohadtul nem igaz. Tériszonyom van, utálom a macskákat és egyéb "cuki" kategóriába besorolható tárgyakat és élőlényeket. Emellett nem örülnék tűlzottan annak sem, ha kiderülne, melyik csapatban is játszom.
Álmaim
Szeretném, ha nem csuknának le bolti lopásért. Meg egy Big Macet is mellé.
Ami motivál
Egy jó kis Big Mac gondolata. Mi más? Talán kettőé.
Ami kizökkent
Ha nincs pénzem Big Macre.
Kedvenceim
Big Mac. Ja, meg a piros Marlboro.
Az otthonom
Az egy koszos lyuk, baszdkikám, viccen kívül. A hatodikon van, rossz a lift az épületben, baromi kicsi, és időnként nincs pénzem áramra vagy vízre. De legalább az enyém.
Munkahelyem
Egy teljesen átlagos, unalmas, férfiasan koszos autószerelő műhely, néhány idegesítő munkatárssal.